Amióta elkészült az Akali rework, a hős kirobbanthatatlan volt a metából. Az eredeti verzió még a tornyok alatt sem volt látható a füstjében sőt, a Q képessége gyógyította is a hőst. Mindez 2018-ban nézett ki utoljára így, a Riot Games azóta folyamatosan egyensúlyba próbálja helyezni a karaktert. Egy kicsit elvesznek innen, egy aprót hozzátesznek oda, de összességében nem változott semmi.
Valószínűleg ennek köszönhető az a drasztikus módosítás, ami a 10.3-ban találta meg a karaktert. Visszavettek a Q képességéből, a W már csak rövid ideig szolgáltat mozgási sebesség bónuszt, az ultijának első fázisát pedig már csak hősökön használhatjuk.
A G2 sztárja, Perkz, viszont úgy érzi, hogy ezúttal túl messzire ment a Riot Games. Ráadásul nem is a kulcsfontosságú aspektusait nerfelték a hősnek, ezzel teljesen megölve azt.
„Akalit nerfelni kellett, de nem ennyire és nem így. Elég gáz, hogy ennyire elbántak vele.”
Azt maga Perkz is bevallotta, hogy szükséges volt a karakter gyengítése. Véleménye szerint a kompetitív érában meglehetősen erős volt, bár Solo Queue szinten már nem érezte annyira kimagaslónak. A Q képességének sebzése túlzó volt, abból ő is lecsípett volna egy kicsit. Viszont az, hogy három képességén is gyengítettek Akalinak, s cserébe semmit sem buffoltak rajta, totálisan játszhatatlanná tette a karaktert.
Valószínűleg ráunt a sok Akali tiltásra a Riot Games, ezért tették parkolópályára az orgyilkost. De gond egy szál se, ahogy Zac ultijának esetében is történt, gyakorlatilag bármikor visszacsinálhatják a már jól ismert Akalit.
2024.04.08. - Persze egyáltalán nem újdonság, hogy a CS2-ben, ahogy sok online multiplayer játékban, vannak…
Gábor János 2024.04.08. - A világot nem váltja meg, nagyon egyszerű elven működik, mégis hiánypótló…
2024.04.08. - A kreativitásnak egyszerűen nincs határa, ami bizony akkor is érvényes, amikor valaki számítógépet…
Gábor János 2024.04.08. - A Windows Central új jelentése az Xbox elnökének, Sarah Bondnak a…
2024.04.07. – A Warzone és Modern Warfare III legújabb szezonja néhány nappal ezelőtt, április harmadikán vette kezdetét.…
2024.04.07. – Egy időben meglehetősen rossz volt a gamer laptopok megítélése. Tegyük hozzá, hogy nem…