Ugyan egy örökkévalóságnak tűnt, de végre megérkezett a hivatalos bejelentés a Clash megjelenésével kapcsolatban. Reméljük a második – vagy lehet már harmadik – nekifutás jobban sikerül, elvégre ha minden jól ment volna már 2018. óta élvezhetnénk.
Sajnálatos módon tonnányi hibával futott be a kliensbe épített bajnokság, ami nemcsak önmagára volt hatással, hanem a többi aktív League of Legends játékmódra is. Így nem tudott mit tenni a fejlesztőcsapat, visszavonták a megjelenést.
Azóta több éles tesztidőszakot is megélt a Clash, na meg mi magunk játékosok is. Utóbbiak hosszú ideig nem voltak elégedettek, ugyanis hónapokon keresztül nem sikerült javítani a kritikus hibákat. S mikor már mindenki lemondott a Clash megjelenéséről, a Riot Games bejelentette a tesztidőszak utolsó hullámát.
Először regionálisan próbálhattuk ki a megerősített játékmódot, aztán a felmerülő kisebb hibácskák orvoslása után egy globális teszt érkezett. Amin már meglepő módon kiválóan teljesített a játékmód, a Riot Games visszajelzése szerint elsöprő sikere volt a legutóbbi Clash időszaknak.
Épp ezért ideje újból megpróbálkozni a hivatalos megjelenéssel.
A Clash február 22-én és 23-án lesz újból játszható az éles szervereken, s reményeink szerint ezúttal bent is marad örökre.
2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…
2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…
2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…
2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…
2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…
2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…