Gaming

Ingyen packkal érkezett Ben Yedder – 5 percre rá már el is tűnt a FIFA-ból

Lassan már megint ott járunk, hogy nem telik el úgy hónap, hogy ne történne valami igazán bosszantó dolog a FIFA világába. Persze ilyenkor nem a nagy gólokat, vagy a WL eredmények visszhangját szoktuk hallani, hanem az egymás után előkerülő bugokét.

Korábban írtunk róla, hogy random tűntek el SBC-k a játékból, még a lejártuk előtt. Természetesen a felháborodás sem maradt el, hiszen challenge közben vesztek oda a nem két filléres csapatok. A francia bajnokság legjobb játékosának ebben a hónapban Ben Yeddert választották, akit már rég óta várt a közönség. Csütörtök este 7 órakor be is került az SBC-je a játékba, azonban vele együtt egy aprócska „hiba” is érkezett.

Az egyik kihívásban 86-os csapat helyett 80-as követelményt adtak meg a fejlesztők, emiatt a szemfülesek nagyjából 150 ezer zsetonnal olcsóbban hozhatták ki az SBC-t.

De volt olyan is, aki kvázi csak az ingyen csomagra ment rá. Végre egy olyan hiba, ami a játékosoknak kedvez, mégsem ártunk vele másoknak. Az EA persze hamar észlelte a hibát és visszavonta a játékos kihívását. Akinek sikerült befejezni időben az valószínűleg megtarthatja a lapot, de aki csak részben készítette el, annak bizony elölről kell kezdeni az egészet úgy, hogy visszakapja a berakott kártyáit.

 

Persze a játékosok nem hagyják szó nélkül a dolgot, azóta folyamatosan bombázzák a kiadót Twitteren. Érdekes, hogy egy ilyen hibát 5 perc alatt észrevesznek, míg a player pickek orvosolására napokat kell várni. Reméljük azok a játékosok is valamilyen módon kárpótolva lesznek, akiknek nem sikerült időben befejezni, és emiatt drágábban jutnak majd hozzá a franciához.

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

2 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

2 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

3 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

3 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

3 óra telt el azóta...

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

6 óra telt el azóta...