A Nintendo Switch az egyik legnépszerűbb konzol a világon, aminek egészen jól felépített Joy-Con kontrollert találtak ki. Amellett, hogy a Switch Lite megjelenésével kaptunk beépített Joy-Cont, most egy új szabadalomból kiderült, hogyan változhat meg a Joy-Con a jövőben – írja a GameRant.
A Nintendo Switch konzol vezérlője sok szempontból kitűnik az átlagos kontrollerek közül. Funkcióinak köszönhetően rengeteg módon használható: a konzolon, a konzolon kívül, mozgásérzékelésre, egy-egy egységet pedig különböző játékosok használhatják stb. Még tavaly, 2019-ben nyújtott be szabadalmat a Nintendo, amikor a hajlított Joy-Cont ismerhettük meg. Most úgy tűnik, hogy folytatják a funkciók bővítését a kontrolleren azzal, hogy egy Stylus pent helyeznek el rajta.
Ez azt jelenti, hogy a Joy-Con akár a jövőben digitális tollként is lehet használni a Switch képernyőjén. A kontroller látszólag csupán abban különbözik a jelenlegitől, hogy a végén egy kis toll helyezkedik el, ami egy, a már kész kontrollerre illeszthető modul. Íme egy kép a szabadalomról:
Ez a Joy-Con kialakítás lehetővé tenné a játékosok számára, hogy rajzoljunk a képernyőn, vagy épp arra alkalmas játékokat játszunk a használatával. Olyat, mint például a Mario Paint volt még NES-en. A kiegészítés különösen érdekes és hasznos lehet mondjuk a fiatal korosztály számára, akár a kézírás vagy a rajzkészségek segítségében. A digitális tollal vezérelt oktató játékokat valószínűleg a szülők is díjaznák. A pen egyébként szabadon levehető, illetve a Joy-Conra illeszthető, tehát tulajdonképpen egy kiegészítőről van szó. Valószínűleg külön is megvásárolható lesz.
Hogy a szabadalom megvalósul-e, vagy hogy éppen mikor, az persze még kérdés. Neked hogy tetszik a Nintendo új ötlete?
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…
2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…
2024.04.03. – A Valve 2013 augusztusában élesítette a CS:GO Arms Deal nevet viselő frissítését. Talán akkor még…
2024.04.03. – Manapság, ha a PCIe csatlakozó kerül szóba, akkor leginkább két szabvánnyal találkozhatnak a…