Egyetlen olyan számítógép sincs biztonságban, amin nem futtatták le a ma hajnalban érkezett Windows 10 frissítést. Erről a NSA, azaz az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség számolt be, akik egy olyan kritikus hibát találtak a rendszerben, amivel bárki átveheti az uralmat az adott gép felett.
A Microsoft hamar javította a rendszerben található a hibát és emellett felhívták a figyelmet, hogy nem csupán a Windows 10, hanem a Windows Server 2016 és 2019-es operációs rendszert is érinti a probléma, így a szervertulajdonosok számára is elengedhetetlen a frissítés.
Noha a Microsoft nem konkretizálta, hogy pontosan mi okozta a hibát, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség bővebben is beszámolt a problémáról. Állításuk szerint a crypt32.dll-ben szereplő kód volt ludas, aminek következtében a gépeket távolról a szükséges tanúsítványok nélkül is elérhették a hackerek.
Ezt követően pedig észrevétlenül, gyakorlatilag bármit megtehettek az adott géppel.
Szerencsére egyelőre egyetlen visszaélésről sincs információnk, viszont a hír akkorát robbant, hogy az elkövetkezendő napokban biztosan ráfeszülnek a hackerek a kiskapu kijátszására, épp ezért érdemes minél hamarabb frissíteni a rendszert!
Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…
2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…
Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…
2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…