Gaming

Friss pletykák röppentek fel az új Prince of Persia játékról

Egy héttel ezelőtt a Reddit felhasználó DanielBryan azt állította, hogy a Ubisoft új Price of Persia és Splinter Cell játékok bejelentésére készül a következő generációs konzolokra. Daniel szerint volt egy Ubisoft konferencia Belgrádban, ahol egy előzetesből derült ki mindez, ráadásul szó volt az új Assassin’s Creed bejelentésről is.

Az említett posztot nem sokkal később Donato_Andrea is megosztotta, nála viszont a pletyka tovább gyűrűzött. Néhány órája ugyanis azt írta, hogy a valaki, aki a Ubisoft-nál dolgozik, látta a megosztását, és infókat küldött neki a következő Prince of Persia-ról. Az illető ezután törölte a fiókot.

New Prince of Persia game details leaked from r/GamingLeaksAndRumours

Nos, az elmondottak alapján „a játék a Prince of Persia: Dark Babylon címet kapja, és Babylon alternatív, szinte disztopikus változatában játszódik. A játékmenet nagyon hasonló lesz a trilógiához. A főellenség a herceg gonosz változata lesz, aki egy másik idősíkból származik. A herceg páncélja és képességei testreszabhatók lesznek, mint például a God of Warban. A játékot a februári PlayStation Meetingen jelentik majd be. A kiadás dátuma 2021 eleje. Az új új Splinter Cellről nincs szó.”

Természetesen a fenti infók egyáltalán nem biztosak, sőt simán lehet, hogy mindkét poszt csupán csak kitaláció. A rajongók régóta várják, hogy a Ubisoft frissítse a Splinter Cell és Prince of Persia franchise-okat, így nem meglepő módon néhány havonta előkerül a téma a Redditen. Rendszerint jön valaki, aki azt állítja, hogy egy ismerőse, akinek az ismerőse a Ubisoftnál dolgozik, azt mondta neki, hogy lehet, hogy készült egy fájl, ami egy új játékot jelent. A kiszivárgásokról egyébként már egy Youtube videót is csinált a MatChief.

 

Nehéz lenne ebből bármilyen biztos infót kiszűrni, szóval a fenti történetet nagy fenntartásokkal kezeljük. Egyébként tavaly júniusban a Prince of Persia eredeti alkotója Jordan Mecher egy találkozón azt mondta, szívesen látna új részt a sorozatban, bár akkor leginkább a régebbi játékok remake verzióról volt szó.

„Örülnék, ha újrajátszhatnám ezeket a játékokat” – mondta Jordan, aki feltételezhetően a remaster változatokra gondolt, majd az is kiderült: örülne, ha új játékot készíthetne a szériában.

Lehet, hogy a Ubisoft azóta elgondolkozott a folytatáson, de mindez egyelőre csak spekulációnak tűnik. Egy biztos: ha készül új Prince of Persia, vagy Splinter cell játék, arról előbb vagy utóbb hírt ad a Ubisoft. Megéri türelmesnek lenni.

Te örülnél egy új Prince of Persia játéknak?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

4 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...