Gaming

A nők nem valók a háborúba? – Magyarázkodhatnak az Escape from Tarkov fejlesztői

Bár az Escape From Tarkov népszerűsége növekszik, egy 2015-ös interjú mégis rossz fényt vethet a stúdióra, miután egyik fejlesztőjük erős megjegyzéseket tett a nők háborúban játszott szerepével kapcsolatban. A játékban ugyanis jelenleg nem lehet nőként harcba vonulni, így a rajongókat érdekelte ennek oka.

Pavel Dyatlov szerint a nőknek nincs helye a háborúban.

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a nőknek nem szabad háborúba menniük” – nyilatkozta a fejlesztő évekkel ezelőtt. Miután a játék és az egyébként kis létszámú csapat egyre ismertebb lett, így előkerült ez az igen régen készült interjú is, ami miatt a stúdió magyarázkodni kényszerült. A Battlestate Games fejlesztői nyilatkozatot tettek közzé az ellentmondásos interjúval kapcsolatban. Azt mondták: az interjú nem egy vezető fejlesztővel készült, ráadásul félre is fordították azt.


„Tiszteljük a nőket, a hadseregben szolgáló nőket egyaránt. A játékban a kereskedők közt van nő, sőt későbbi küldetésekben is szerepelni fognak. Elnézést kérünk a félreértés miatt” – nyilatkozott a stúdió.

Játszható női karakter ennek ellenére elvileg mégsem kerül a játékba, a rengeteg fejlesztési idő, nehézség és költség miatt. A Battlestate Games valószínűleg a fejlesztéssel foglalkozik majd a közeljövőben, és távol távol maradnak az interjúktól egy időre.

A népszerű videojátékokban egyébként mindig sarkalatos kérdés, hogy milyen nemű karakterek kerülnek a játékokba. A Ubisoft Assassin’s Creed Unity kapcsán került hasonló helyzetbe, ahol a cooperatív módból hiányoztak a női karakterek. Tavaly a Mordhau című középkori világban játszódó multiplayer harcjátékot is számos kritika érte, mivel a játék nem teszi lehetővé a különböző etnikumok kiválasztását. A karakterkészítőnél csak fehér férfiak választhatók. A hiányossággal a fejlesztők is tisztában vannak, így megígérték, hogy a jövőben női karakter is elérhető lesz.

Te tudsz még olyan játékot, melyben csak férfiak karakterek játszhatók?

DV

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

34 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

2 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

14 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...