Már tavaly áprilisban, amikor az funkcióiban egyszerűsített, valamint olcsóbb Nintendo Switch Lite megjelenése szóba került, egy erősebb, úgynevezett Switch Pro megjelenését is megjósolták. Azóta körülbelül minden hónapban jelennek meg pletykák, találgatások, sőt kiszivárgások a témában, most azonban egy piaci elemző jósolta meg a 4K képes konzol megjelenését, ami már idén érkezhet.
Serkan Toto elemző, aki korábban a Nintendo Switch Lite-ot is helyesen jósolta meg, most azt mondja: nem kétséges, hogy a Switch Pro idén megjelenik. Toto szerint a konzol támogatja majd a 4K felbontást, nagyobbak lesznek a játékkártyák, sőt hardveres szinten is megújul a konzol. A Switch Pro akár már a nyári időszakban megjelenhet, nagyjából 400 dolláros bevezető áron,
ami nagyjából 150 ezer forint, ha az itthoni ÁFÁ-t is beleszámoljuk.
Az, hogy egy piaci elemző beszél erről, adhat némi megerősítést a pletykáknak, ugyanakkor elgondolkodtató, különösen a játékkártya fizikai méretének növelése. Furcsa lépés lenne ez a Nintendótól, hiszen ez azt jelentené, hogy egyetlen korábbi kártya sem lenne használható a Switch Pro konzollal. A Nintendo Switch Lite erőssége, hogy bármilyen Switch játék használható vele, így nehéz lenne elképzelni, ha megszűnne a kompatibilitás. Ugyanakkor talán pont a minőség növelésének érdekében hozhatnak ilyen döntést azon játékosok számára, akik magasabb minőségben szeretnék élvezni az új hardver előnyeit.
A Switch Pro megjelenése egyelőre nem biztos, de persze nem is lehetetlen. Hogy Toto-nak igaza lesz-e, azt csak az idő igazolhatja majd. Addigis kezeljük fenntartásokkal a pletykákat!
Te vennél Switch Pro-t, ha idén megjelenne?
2024.04.03. – A Warzone játékosok közel két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III és…
Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…
Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…
2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…
2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…
2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…