A PCGamesN számolt be az AARP szervezet által készített kutatásról. A szervezet alapvetően a Boomer és az előttük érkező „néma” generáció érdekképviseletével foglalkozik. A most közzétett kutatás szerint az elmúlt években jelentősen megnövekedett a játékosok száma ebben a korosztályban: mintegy 44%-uk állítja, hogy havonta legalább egyszer játszik valamivel.
A kutatás 3700 alany részvételével készült. Ez alapján az AARP úgy becsüli, közel 51 millió nyugdíjas gamer lehet az Egyesült Államokban, 11 millióval több, mint 2016-ban. Tovább szűkítve a demográfiai mutatókat a legnagyobb növekedés az 50-59 éves nők között mutatkozik. A magukat gamernek vallók közül 53% állította, hogy naponta játszik, szemben ugyanezen korosztály férfi résztvevőivel, ahol csak 39%.
Természetesen az egyik legnagyobb tényező a változásban a mobil platform térhódítása. A könnyen elérhető okostelefonok, és az azokra elérhető játékok egy része kifejezetten ezt a korosztályt célozzák. Három éve 59% állította, hogy PC-n játszik, szemben az 57%-os mobiljátékos aránnyal. Ezek a számok idén 47-re és 74-re változtak (természetesen ugye van aki mindkettőn játszik).
A CBS tévécsatorna híradója a kutatás kapcsán felkeresett igazi nyugdíjas gamereket is. Megszólaltatták például a 73 éves Michelle Kelly-t, a nyugdíjazott klinikai pszichiátert. Elmondása szerint napi két órán át játszik a Forza Horizon 4-gyel, és legtöbbször egy 1997-es BMW E36-tal nyomul. Nem meglepő, hiszen ugyanilyen kocsija van a való életben is.
Miért fontosak ezek a számok? Nos, amikor egy újabb csoport kezd egyre jobban fogyasztóvá válni a piacon, érdekeik befolyásolják a gyártókat is. Tekintve, hogy a boomer és a néma generáció tagjai anyagi helyzetüknek köszönhetően többet tudnak költeni a játékokra, mint a saját keresettel nem rendelkező iskolások, a fejlesztők bizonyára ki akarják szolgálni majd az igényeiket.
Az 50+-os korosztály átlagos költése a kutatást megelőző féléves periódusban (január és június között) 70 dollár, azaz nagyjából 20 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy összesen 3,5 milliárd dolláros tényezők a piacon – ezt pedig valószínűleg nem ignorálják sokáig a fejlesztők.
Hogy pontosan mit is jelent ez, az még a jövő zenéje. Készülni fognak direkt boomerek igényeit kielégítő játékok? Lehetséges. Addig is valószínűleg szívesen játszanak azokkal a játékokkal, amiket az elsődleges célközönségnek, a fiataloknak készítenek.
A ti szüleitek, nagyszüleitek milyen gyakran szoktak videojátékokkal játszani, ha játszanak egyáltalán?
2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…
2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…
2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…
2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…
2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…
2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…