Tech/Tudomány

2020-ban rákapcsol az Nvidia: 50%-kal erősebb kártyákkal készülnek

Másfél éve debütált a Turing, aminek a legnagyobb újítása a jókora teljesítménytöbblet helyett a Ray-tracing lett, amit akárhogy próbált eladni az Nvidia, a játékosoknak nem esett le az álluk.  Nem is csoda, hiszen azóta is csupán pár játékban elérhető a Ray-tracing, ezen kívül pedig túl nagy értelme nem volt RTX-re váltani, hiszen a 10-es széria még mindig remekül megállja a helyét, amin nem tudunk csodálkozni, hiszen az új modellek alig lettek erősebbek.

Ezúttal nagyobb teljesítménynövekedésre számíthatunk / Kép: Techpowerup

Az Nvidia nagy dobása viszont csak most következik, legalábbis ha hihetünk Taipei Times legújabb riportjának. A tajvani lap szerint az Nvidia még idén elkészül a régóta várt „Ampere” szériával, amivel egyúttal gyártástechnológiát is vált a cég, és végre 12 nanométerről átállnak a 7 nanométerre, amivel a teljesítmény is jócskán megugorhat.

Egész pontosan 50 %-os teljesítménytöbbletről számoltak be, mindezen felül pedig a fogyasztást is sikerült a felére csökkenteni.

 

Ez egyébként egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, tekintve, hogy a 7 nm-es gyártástechnológiának köszönhetően jóval több tranzisztort tudnak elhelyezni az adott területen. Az új kártyák felépítésén ezúttal is rendkívül sok múlik. Az egyelőre nem tiszta, hogy ez a teljesítménynövekedés mely alkalmazásokban mérhető. Így amennyiben a jövőben is a Ray Tracinget kívánják erőltetni, úgy könnyen lehet, hogy az említett gyorsulást a RT játékok alatt mérték.

A jelenlegi pletykák szerint az Ampere leghamarabb 2020 második félévére várható, szeptember környékére.

Forrás: Taipei Times

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

6 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

6 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

6 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

6 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

7 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

8 óra telt el azóta...