Az Adóügyi és Gazdaságpolitikai Intézet (ITEP) nemrégiben hivatalosan is listázta azokat a cégeket, amelyek nem fizettek szövetségi jövedelemadót a 2018-as évre vonatkozóan. A 60 céget felsoroló listán az Activision Blizzard az első helyen szerepel. De ott van még az Amazon is, ami ugye a Twitch streaming platform tulajdonosa. Az ITEP szerint a vállalatok sokféle törvényes adókedvezményt használnak ki a szövetségi jövedelemadók nullázására – írja a Dexerto.
Az Activision Blizzard 447 millió dolláros jövedelemmel zárt 2018-ban, miközben nem fizetett jövedelemadót. Sőt, 228 millió dolláros adó visszatérítésben részesült, az amerikai adófizetők jóvoltából.
Vagyis egyáltalán nem fizettek adót, sőt még ők kerestek 228 millió dollárt a visszatérítésekkel.
Az Amazon, amely 2018-ban több mint 10 milliárd dollárt termelt, szintén nem fizetett szövetségi jövedelemadót, viszont csak 129 millió dolláros visszatérítést kaptak. A Twitch-et az Amazon 2014-ben 970 millió dollárért vásárolta meg.
Sokak számára furcsa ez a hír, hiszen ezek a cégek nagyon sok bevételt szereznek és mégsem kellett fizetniük semmilyen adót. A jelenlegi rendszer szerint azonban ez teljesen törvényes, ugyanis létezik erre egy opció. Az Amazon 2018-ban több mint 1 milliárd dollárral tudta csökkenteni jövedelemadóját az adókedvezmények felhasználásával.
Az Activision Blizzard valószínűleg 2019-ben is jó nagy bevételt tudhat majd magáénak, hiszen a cég december 18-án jelentette be, hogy a Call of Duty: Modern Warfare eddig már több mint 1 milliárd dollárt hozott.
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…