Gaming

Jön a motoros sárkányrepülő, ami alaposan felforgathatja a PUBG világát

Tegnap érkezett meg az 5.3-as frissítés, amiben ezúttal inkább a felületi ráncfelvarrásokra mentek rá. A játék fájlai közé viszont olyan újdonságok is érkeztek, amiről a patch notes-ban egyetlen szó sem volt, pedig ha valami, akkor ez az újítás megért volna pár szót, de valószínűleg még a belső tesztek zajlanak.

Az adatbányászok ugyanis egy igazi motoros sárkányrepülő nyomaira bukkantak.

Nem semmi!

Már az is kiderült, hogy az egész squad biztosan nem ezzel fogja csapatni, ugyanis mindössze 2 hely van a sárkányrepülőn, ami a méretéből adódóan nem túl meglepő.

A képeket látva egyből elindulnak a találgatások, egyesek szerint a sárkányrepülő az új pályával van kapcsolatban, míg mások szerint a holnap hajnalban megrendezett The Game Awards keretein belül fogják bemutatni a kicsikét.

Ott van hátul a motor is!

Kíváncsian várjuk, hogy mikor mutatják be hivatalosan is az új járművet, de az biztos, hogy rendesen felforgatja majd a PUBG világát.

PlayerIGN videóját erre találjátok:

Nektek tetszik az új sárkányrepülő?

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

2 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

6 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

8 óra telt el azóta...