Gaming

A PUBG-ben is beköszöntött az ünnepi szezon az 5.3-as update-tel

A tegnap kiszivárgott skinek után gyanítottuk, hogy nem kell túl sokat várni az új frissítésig és úgy tűnik igazunk is lett, hiszen a mai napon már meg is érkezett az 5.3-as update a teszt szerverekre. Ha minden jól megy, jövőhéten már az éles szervereken is elérhető lesz a pakk. Na de nézzük a főbb változtatásokat!

Realisztikusabb vér

A fejlövések esetén jóval több vér fog távozni, így mostantól távolról is könnyedén beazonosíthatjuk, ha valakinek sikerült a fejét eltalálni. Mindezen felül a vér a falakon és a padlón is megmarad, ezek mértékét a beállításokban szabatjuk majd testre.

Italautomata

Módosítottak az automata működésén, mostantól csupán 10-szer vehetjük majd igénybe az adott gépet (a korábbi 15 helyett).

Felhő

A beállításokat mostantól a felhőben tárolják, így egy új telepítés esetén nem kell majd azzal pepecselni, hogy visszaállítsunk mindent. Egyelőre a grafikai beállításokat, illetve az „Inventory Character Render” opciót nem tudja eltárolni a felhő, ezeket remélhetőleg később javítják majd.

Ünnepi hangulat

Végre a PUBG-ba is megérkezett a karácsonyi hangulat. Új, havas témát kapott a lobby, továbbá az aláfestőzene is megváltozott.

SURVIVOR PASS: BADLANDS

A Survivor Pass és a Survival Title System szezonja január 14-én véget ér, szóval érdemes sietni a küldetésekkel. Január elsején bekerül majd egy visszaszámláló a főmenübe. A Premium Pass-t és a szinteket ezúttal január 14-ig lehet majd megvásárolni.

Új skinek

Jó pár új skin érkezik, többek között:

    • 4 BattleStat-es, amelyek közül 2 BP pontért is megvásárolható
    • 4 új skin a „Factory Worker” kollekcióba
    • 4 új skin a „Punk Destruction” kollekcióba

Ládák

A „Random ládák” közül kivették az összes lakattal zárt ládát, azaz mostantól az összeset ingyen kinyithatjuk.

A Random ládák szekcióban a következőket találjuk mostantól:

A teljes Patch Notes itt található

DV

Korábbi cikkek

Eszementül néz ki az eredeti Need for Speed: Most Wanted RTX-el felújítva

Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…

2 óra telt el azóta...

Brutális darálásra képes a Warzone leggyorsabban ölő fegyvere

2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…

3 óra telt el azóta...

18 millió forintba kerül ez az Nvidia PC, de játszani sem lehet rajta

2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…

3 óra telt el azóta...

Ezeket a CS2 beállításokat használja a játék legújabb sztárja, donk

2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…

3 óra telt el azóta...

A PS2 őrületes eladási rekordját is megdöntheti a Nintendo Switch

Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…

3 óra telt el azóta...

Megérkezett a Valentin-nap sztárja, a különleges illatú, animés CPU paszta

2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…

3 óra telt el azóta...