Úgy tűnik, hogy a Microsoft továbbra is azt tervezi, hogy következő generációs Xbox konzoljából lemezmeghajtó nélküli verziót is kiad. Egy névtelen forrás szerint, ami a Kotaku-nak beszélt a tervekről, a meghajtó nélküli konzol a Lockhart névre hallgat, és jelenleg még fejlesztés alatt áll. A hírek szerint a konzol SSD meghajtót kap, valamint jóval gyorsabb processzort, mint amit a jelenlegi konzolok használnak. A Lockhart elvileg képes lesz az 1440p felbontásra, 60 kép per másodperc képkockasebesség mellett, támogatva a Microsoft xCloud és Xbox Game Pass szolgáltatásokat.
A Microsoft ezek szerint kitart a lemezmentes, online elérhető tartalmak mellett, melyet már korábban bevezettek az Xbox One S optikai meghajtó nélküli verziójának bevezetésével.
A névtelen forrás információval kapcsolatban természetesen felkeresték a Microsoftot is, akik nem hajlandók pletykákat és spekulációkat kommentálni. Egyébként már tavaly több kiszivárgás történt a készülő Lockhart és Anaconda névre hallgató Xbox projektet kapcsán. Akkor azt mondták, elvetették a lemez nélküli verziók ötletét.
A pletyka, vagy kiszivárgás szerint tehát a Lockhart olyan konzol lesz, ami egy olcsóbb megoldást kínál a kezdő felhasználóknak, lemezmeghajtó nélkül.
Állítólag a konzol a jövőre megjelenő Project Scarlett sorozat részeként jelenik majd meg.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…