Esports

A Nova Esports nyerte az első Brawl Stars világbajnokságot

A hétvégén került megrendezésre az első globális Brawl Stars verseny döntője, a dél-koreai Busanban. Az utolsó napra már csak a két elődöntőre és a döntőre került sor. Az elődöntőkben a Nova a Tribe Gaminget, míg az Animal Chanpuru a 3 Bears-t küldhette pakolni.

Bár ahogy a sportskeeda is írja, a japán Animal Chanpuru jól teljesített a bajnokságon, hiszen a bajnokság esélyeseinek elkönyvelt PSG-t is ők ejtették ki, szinte labdába sem tudtak rúgni a döntőben. Az első szettben Gem Grab módban egyetlen kört buktak csak Nova Esports tagjai, és ez volt az egyetlen pont, amit az Animal Chanpuru elvihetett. A következő Brawl Ball-ban egy gólt sem tudtak szerezni, és a záró Heist körben sem tudták megvédeni a széfjüket egyszer sem. Így ezzel az egyértelmű fölénnyel a Nova Esports a pénznyereményen túl elnyerte az első Brawl Stars világbajnoki címet.

A bajnok megkoronázása után a Supercell ráadásul előrevetítette az esport terveit a 2020-as évre is. A Twitteren is megosztott rövid videóból egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy ismét nyílt jelentkezéses rendszerben bármilyen csapat részt vehet, lesznek havi bajnokságok, és ismét a világ minden tájáról várják majd a csapatokat.

Követtétek a bajnokságot, esetleg jelentkeztek jövőre Ti is?

BD

Korábbi cikkek

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

1 perc telt el azóta...

A Sony és az AMD már dolgozhat a PlayStation 6 alapjain

0224.02.02. - Persze még nagyon messze vagyunk attól, hogy a Sony terveit megvalósulni lássuk, egyes…

31 perc telt el azóta...

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 februárjában – Győz a Windows 11?

2024.02.02. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az…

1 óra telt el azóta...

Pápá GTA! Több Windows rendszeren is megszűnik a Rockstar Launcher

2024.02.02. - Tudom, hogy ez egyeseknek furcsa lehet, de még mindig nagyon sokan használnak Windows…

2 óra telt el azóta...

Ezekkel a mobilokkal lehet jelenleg a leggyorsabban netezni

2024.02.02. - Amikor azt mondom, hogy 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt az, amit ma a…

2 óra telt el azóta...

Szivárgás: Készülhet a nextgen hordozható PlayStation konzol

2024.02.02. - Előre szeretném leszögezni, hogy a következő információk egy olyan szivárgásból származnak, melynek a…

3 óra telt el azóta...