Életmód

A Blizzard teljesen megváltozott – Mondják az eredeti Diablo alkotói

Az elmúlt év nem telt valami jól a Blizzard számára. A 2018-as BlizzCon után a rajongók igen negatívan reagáltak a Diablo: Immortal bejelentésére, amit követett a profi Hearthstone játékos esete, aki kemény büntetést kapott, miután egy interjúban politikai nézeteiről nyilatkozott.

Új-Zélandon a hétvégén zajlott az ExileCon, a Path of Exile rajongói rendezvénye, ahol egyébként a Path of Exile 2-t is bejelentették. Az eseményen a PC Gamer riporterének volt szerencséje beszélni a Diablo egykori alkotóival, David Brevikkel, Erich Schaeferrel és Max Schaeferrel. Az interjúban szóba került a Blizzard múltja és jelene, valamint az elmúlt időszak vitái.

„A Blizzard teljesen megváltozott” – mondta Brevik, megjegyezve, hogy ő már csak néhány régi fejlesztővel és vezetővel beszél rendszeresen.

A Diablo alkotója: David Brevik – Kép forrása: PCGamer

„A régi Blizzard eltűnt. Amikor kilépünk, összesen 180 alkalmazott volt. Most több ezer van. Az egész teljesen más volt, és az Activisionnek nem volt befolyása. Csak a Blizzard volt. Most egy Blizzard nevű birodalom van, ami meg kell feleljen a befektetőknek és még egy csomó más dolognak” – tette hozzá Max Schaefer.

„A Blizzard Entertainment értékrendjének és rendszerének változása nem egyedi. Ez olyasmi, ami rendszerint megtörténik a vállalatokkal. Ez természetes, ha egy cég hatalmas vállalattá növi ki magát” – mondta Brevik.

Mind a Brevik, mind a Schaefer testvérek egyetértettek abban, hogy még a Diablo 2 fejlesztése során is folyamatos csaták folytak a Blizzard North és a Blizzard Entertainment között. Mivel azonban a Blizzard tovább növekedett a Diablo, a Warcraft és a StarCraft sikere után, a trió számára nehezebb volt kreatív tervezésre koncentrálni és nem tudták elkerülni a vállalati bürokráciát.

„Annak idején nem a kínai kormányról beszéltünk, vagy arról, hogy mit szeretne. Csak azon gondolkoztunk, hogy mit szeretnénk alkotni és mit akarnak a rajongók. Úgy tűnik, hogy már nem ez a helyzet” – mondta Erich Schaefer.

Kép forrása: Diablo

Noha Brevik, Max és Erich Schaefer 2003-ban távozott a Blizzard-tól, és soha nem kellett foglalkozniuk a Blizzard globális jelenlétének modern kihívásaival, különös tekintettel az esportokra, kifejtették véleményüket Hearthstone játékos büntetésével kapcsolatban is. Brevik a Path of Exile kínai kiadásának tanácsadója volt, a Schaefer testvérek mindkét játék során együttműködtek a kínai befektetőkkel és a kiadókkal, szóval van a témában némi tapasztalatuk.

„Előfordul, hogy reggel felkelsz és tudod, hogy olyan szituációban vagy, hogy nem nyerhetsz. Bizonyos mértékig ez történt a Blizzard-al. Nem volt kiút. Nem volt lehetőségük erre úgy reagálni, hogy az ne szült volna valamilyen vitát” – mondta Max Schaefer.

„Ha nem büntetnek, akkor mi történik? Egy olyan platformmá váltak volna a közvélemény szemében, ahol bárki bármilyen módon hangot adhat politikai nézetének, vagy épp mozgalmat indíthat? Valamit tenniük kellett, de rendesen kezelték? Valószínűleg nem. Ezért is kértek bocsánatot” – mondta Brevik.

A PC Gamer a teljes interjút is hamarosan közzéteszi, amiben többek között arról is lesz szó, miért távozott a trió a Blizzard-tól annak idején.

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

6 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

10 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

12 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

12 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

12 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

13 óra telt el azóta...