Életmód

Leköpte az EA logót – Egy életre eltiltották a FIFA esport versenyektől

A játékos korábban több videót is posztolt, melyekben az EA dolgozóit és a játékait kritizálta. Igazán viszont akkor borult fel minden, amikor élő adásban egy döntetlen meccset követően felemelt egy hivatalos mezt, melyen szerepelt az EA logója, majd leköpte.

A történtek után Kurt a twitteren próbált bocsánatot kérni a viselkedéséért. „Próbált”, ugyanis a szó jelentésétől távol állóan tovább szidta a céget és a FIFA20-at. Ahogy arra a „bocsánatkérésében” is kitér, nem ez az első büntetése, hiszen korábban is kapott már kisebb büntetéseket játék közbeni káromkodásért és az ellenfél szidásáért.

 

Ezzel szemben az EA is hivatalos közleményt adott ki az ügyben. Ebben kitértek arra, hogy az EA SPORTS FIFA Global Series szabálykönyvében pontosan szerepel, hogy a hasonló viselkedésért büntetéseket szabhatnak ki.

Részletezik azt is, hogy a játékost az első ilyen alkalommal két hónapra, és öt selejtezőn való részvételtől tiltották el tavaly októberben, a következő alkalommal idén májusban „utolsó felszólítást” adtak, és a most október végi videókért tiltották el véglegesen. Azt is hozzáteszik, hogy minden egyes alkalommal pontosan leírták, hogy milyen lehetőségek várnak rá, ha továbbra is folytatja a kihágásokat.

 

A Twitter válaszokat végignézve a játékosok, Kurt rajongóinak többsége nem ért egyet a kitiltással, és a #Freekurt hashteggel tiltakoznak ellene.

Külön adalék még a történethez, hogy valakik feltörték az EA FIFA-hoz köthető ügyfélszolgálattal foglalkozó Gabriel Zaro Twitter felhasználóját. A hackerek először egy valóban hivatalosnak tűnő üzenetben álltak ki Kurt mellett („nélküle nincs FIFA esport”), később pedig állítólagos kiszivárgott üzeneteket, valamint egy ellen-közleményt is posztoltak, mely szerint visszavonják a bant Kurt-ról.

Természetesen nem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy valóban feltörték-e a felhasználót, lehetséges, hogy Zaro hirtelen teljesen stílust változtatott, de az egyelőre biztos, hogy az EA egyéb hivatalos csatornái nem erősítették meg a ban visszavonásának hírét. Tovább bonyolódik tehát a történet, és várhatóan a következő napokban még lesznek fejlemények.

Ti mit gondoltok az esetről? Jogos volt a kitiltás, vagy ezek a kihágások nem érdemeltek volna ekkora büntetést?

BD

Korábbi cikkek

Eszementül néz ki az eredeti Need for Speed: Most Wanted RTX-el felújítva

Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…

8 óra telt el azóta...

Brutális darálásra képes a Warzone leggyorsabban ölő fegyvere

2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…

9 óra telt el azóta...

18 millió forintba kerül ez az Nvidia PC, de játszani sem lehet rajta

2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…

9 óra telt el azóta...

Ezeket a CS2 beállításokat használja a játék legújabb sztárja, donk

2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…

10 óra telt el azóta...

A PS2 őrületes eladási rekordját is megdöntheti a Nintendo Switch

Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…

10 óra telt el azóta...

Megérkezett a Valentin-nap sztárja, a különleges illatú, animés CPU paszta

2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…

10 óra telt el azóta...