Gaming

Hivatalos: érkezik a Diablo IV

A megnyitóeseményt J. Allen Brack vezérigazgató rövid beszéde indította, melyben hivatalosan is bocsánatot kért azért, hogy hogyan kezelték a Blitzchung ügyet. Utána viszont azonnal rátértek az első programpontra: az új Diablo játék előzetesére.

 

Az előzetes után a játék rendezője Louis Barriga kitért arra, hogy a következő játékban jobban fókuszálnak majd a sorozat horror-elemeire. Vissza fognak térni a gótikus, középkori pokolhoz köthető képekre. Hivatalosan is megerősítette a tényt, hogy lesz PvP a játékban – és akár kooperatív játékra is lehetőség lesz.

A játék elérhető lesz PC-n, PS4-en és Xbox One-on is. Három kasztot mutattak be a játékból: a barbárt, a Sorceress-t és a Druidot, épp ahogy a legutóbbi szivárogtatásokból is kiderült.

A beszéd után rövid Gameplay-előzetesben még többet bemutattak a játékból. Ebben jól látszik a gyökerekhez való visszatérés – a világ tényleg jobban emlékeztet a Diablo 2-ből megismert véres és brutális, sötét és rémisztő világra.

 

Akik személyesen vesznek részt a konferencián még egy rövid játszható demót is kipróbálhatnak a játékból, így várhatóan a következőkben még több részletet megtudhatunk majd a játékból.

BD

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

3 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

4 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

4 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

4 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

5 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

5 óra telt el azóta...