A Faze Clan nem közölte, pontosan mennyiért szerezték be az új játékost. A Dot Esports arra számít, az eddigi legnagyobb CS:GO átigazolási díjról lehet szó, tekintve, hogy coldzerát kétszer is jelölték a HLTV Legjobb CS:GO Játékosa díjra, 2016-ban és 2017-ben is.
Coldzera idén júliusban jelentette be, hogy kilép az MIBR-ből, és ezzel együtt el is költözött Európába, hogy itt vegyen részt versenyeken. Részt vett egy szerb LAN megmérettetésen, ahol Nikola „NiKo” Kovac-csal és Janko „YNk” Paunovic-csal, a FaZe sztárjátékosával és edzőjével.
A FaZe számára ez az első nagy bevásárlás 2017 augusztusa óta, amikor leigazolták a korábban Natus Vincere-s Ladislav „GuardiaN” Kovácsot. Azóta a FaZe csak kölcsön, vagy szabadúszó játékosokkal játszott.
Coldzera első mérkőzése a FaZe színeiben a ma induló ESL One New Yorkon lesz, ahol komoly kihívás vár majd rá, hiszen olyan ellenfelekkel szállnak majd szembe, mint az Astralis, a Team Liquid vagy az NRG.
Szerintetek mennyit fizetett a FaZe, hogy hozzájuk üljön coldzera?
Bódi Dániel Az összes hibájával együtt is a Google Maps a világ egyik leghasznosabb és…
RP 2022. 07. 20. - Rengeteg közösségi oldalon vagy fórumon találhatunk olyan bejegyzéseket, melyekben a…
Bódi Dániel 2022. 07. 27. - Manapság már nem különösebben húzzuk fel a szemöldökünk egy-egy…
Gábor János 2023.08.09. - Az, hogy valaki horrort akar csinálni, és az, hogy jól is…
RP 2023.08.09. - Az Nvidia már két évvel ezelőtt bemutatta a DLAA nevet viselő megoldását.…
Bódi Dániel 2023.08.08. - Korábban már elég bő nyállal figyelmeztettem minden játékost, hogy már csak…