Életmód

Mutatjuk a Google Maps 56 legeszementebb, legviccesebb utcaképét


Bódi Dániel

Az összes hibájával együtt is a Google Maps a világ egyik leghasznosabb és legsokoldalúbb térképes alkalmazása, amely 2005 óta nemhogy irtó sokat fejlődött, de a hétköznapok egy elengedhetetlen és alapvető eszköze lett.

A térképes alkalmazás 2007-ben hatalmas fejlődésen ment keresztül, amikor a keresőóriás útjára indította a Street View-t, ami valós állapotukban, 360°-os körpanorámaképekben mutatja meg az világ utcáit. A Google fotós autói először csak Amerikában, és ott is csak öt városban kezdték meg a tesztüzemet, Magyarországra viszont csak 6 évvel később, 2013-ban érkeztek meg.

Azóta pedig gőzerővel terjeszkednek: a világ mintegy 100 országában több mint 220 milliárd képet készítettek már, körülbelül 20 millió kilométerről, és ugyan akadnak még szürke zónák, de a világ egyre nagyobb szegletét tudjuk a segítségével virtuálisan bejárni. Ezeket a képeket pedig komoly munkával készítik, majd fűzik egy hatalmas egybefüggő pókhálóvá. A legtöbbet nyilván az ismerős zöld-fehér autóval lövik,

de ha kell, akkor biciklire, tevére, motorcsónakra, hószánra, búvárokra és gyalogosokra is felpattintják az arra alkalmas kamerát. 

Így pedig olyan helyeket, tájakat – és szituációkat képesek megörökíteni, amit másképpen az ember talán sohasem láthatna. Nyilván sok érdekességet lehetne hozzáfűzni a dologhoz, a legérdekesebbekkel azonban maguk az emberek szolgálnak.

Ugyan a Google a Street View rögzítéseket rendszerint előre bejelenti, az átlagember a pontos útvonalakat csak nagyon ritkán ismerheti, a legtöbbeket tehát teljesen spontán élethelyzetben érheti tetten a kamera. Így pedig sokszor olyan eszement helyzeteket, vicces, sírva röhögős pillanatokat is sikerül lencsevégre kapni, hogy a fal adja csak a másikat.

Ezekből gyűjtöttük össze a legjobbakat, melyeket látva garantáltan lefordulsz a székről.

A galéria megtekintéséhez böködj a képekre, de vigyázz, nehogy kómába kerülj a röhögőgörcstől:

Te tudsz még ilyen szupervicces Google Street View képeket? Mutasd csak meg gyorsan kommentben!

Budapesten is készült egy egészen furcsa utcakép:

 

A képek forrásai: Bored Panda, Street View Fun, CNET

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

46 perc telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

2 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

2 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

13 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

15 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

16 óra telt el azóta...