Dendi a legutóbbi Dota Pro Circuit versenyén nem játszott a Na’Vi zászlaja alatt. A legendás mid-laner játékos úgy döntött, hogy máshol próbál szerencsét, így csatlakozott a Tigers nevű délkelet-ázsiai csapathoz. Utóbbi alakulat sajnos nem ért semmilyen eredményt, így Dendinek sem volt ott maradása – írja a ESTNN.
Ez idő alatt azonban Dendi sosem lépett ki hivatalosan a Na’Vi kötelékéből egészen mostanáig. Nemrég a szervezet a Twitteren búcsúztatta a játékost, aki jelentős szerepet töltött be a csapat életében. A hivatalos bejelentés szerint a szerződés Dendi kérésére szűnt meg.
„A Na’Vi-val hosszú utat jártam be, de azért sok hullámvölgy is volt. Rengeteg emberrel kötöttem barátságot és velük továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Elképesztően sok jó emlékem van” – mondta a Dota 2 játékos.
Az ukrán származású Dendi 8 éven keresztül volt a Na’Vi játékosa, most pedig szabadúszóként tevékenykedik, vagyis nem játszik sehol. A szervezet külön videóval búcsúztatta:
Az biztos, hogy sok csapat örülne egy ilyen játékosnak, így kíváncsian várjuk, hogy melyik szervezet csap le rá és melyik lesz az az ajánlat, amire Dendi igent mond majd.
Bódi Dániel 2024.02.14. - Tudom-tudom, sok mindenkinek herótja van már a mesterséges intelligenciával generált képektől.…
Bódi Dániel 2024.02.14. - A kapitalizmus egyik legnagyobb rákfenéje az állandó növekedésre való kényszer. Emiatt…
Gábor János 2024.02.14. - Az először 2014-ben bejelentett zombis akció-RPG az elég viharosra sikeredett gyártási…
2024.02.14. - Ma már okosszemüvegek, órák, gyűrűk, fejhallgatók állnak a rendelkezésünkre nap, mint nap, arról…
2024.02.14. - A Modern Warfare III és Warzone második közös szezonja február hetedikén startolt el.…
2024.02.14. - Elon Musk még 2019. novemberében, igen komikus körülmények között mutatta be a Cybertruckot,…