Esports

Az NBA 2K League hivatalos söre is a Bud Light lett

Az NBA 2K League esports bajnokság, illetve a Bud Light tulajdonosa, az Anheuser-Busch közti megállapodás több mint 20 éves kapcsolaton alapszik – írja a Esportinsider. Az amerikai sörgyártó egyébként egyre csak erősíti jelenlétét az esportban.

„Tovább bővítjük jelenlétünket az esportban, ezért nagyon fontos, hogy a legnagyszerűbb szervezetekkel építsünk partnerséget. Ezért kiváló lehetőség az együttműködés a Bud Light és az NBA 2K League között” – mondta Nick Kelly, az Anheuser-Busch sportmarketing vezetője.

Kép forrása: The Takeout

 

Az utóbbi időben ez már a harmadik jelentős lépés, amit a Bud Light kapcsán hallunk az esportban. Áprilisban a társaság az Overwatch League hivatalos szponzora lett, két hónappal később pedig az amerikai Szabadalmi Hivatalba nyújtottak be kérvény, miszerint szeretnék, ha sörük lenne az „esport hivatalos söre”, illetve a „gamerek hivatalos söre”. Ezeket a védjegyeket még sehol nem használták.

Az biztos, hogy a Bud Light gyártója komolyan elkötelezte magát az esport mellett,  és valószínűleg nagy terveik vannak még. Csak abban bízunk, hogy nem buzdítja majd mindez a fiatal esportolókat a féktelen sörfogyasztásra.

DV

Korábbi cikkek

Hatalmas Counter-Strike 2 frissítés érkezett – Új láda és kés, sok fejlesztés

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…

45 perc telt el azóta...

Nem úszod meg a zombik támadását az új Warzone pályán – Erre készülj

2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…

7 óra telt el azóta...

Több ezer dobozos PC játékot dobott ki valaki Budapesten – Nézni is fáj

2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…

7 óra telt el azóta...

Siralmasan sok játékos hagyta ott a Counter-Strike 2-t

2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…

7 óra telt el azóta...

Idegesítő, teljes képernyős reklámok érkeznek Windows 10-be

2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…

7 óra telt el azóta...

Imádja a közösség az új Warzone éra első babaváró buliját

2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…

8 óra telt el azóta...