A Knives Out, egy klasszikus detektív sztori lesz a rendező első filmje, a Star Wars: Az utolsó Jedik óta. A többek között Daniel Craig, Lakeith Stenfield, Chris Evans és Christopher Plummer főszereplésével készült film első előzetese pedig máris megmozgatja a nézői fantáziát. Christie történetei a 2017-es Gyilkosság az Orient Expresszen óta újra népszerűségnek örvendenek, Johnson új mozija azonban nem egy hagyományos Poirot sztori lesz.
Az előzetes pörgős és izgalmas, a főszereplők tökéletesen hozzák benne a klasszikus detektív regények karaktereire jellemző vonásokat. Az esemény középpontjában a Craig és Stanfield által játszott nyomozópáros, valamint egy rejtélyes haláleset áll. Egy jómódú család legidősebb tagjának születésnapi ünnepsége fordul át tragédiává, amikor a Christopher Plummer által alakított úriember meghal egy sor gyanúsítottat hagyva hátra.
A családtagok között tűnik fel Chris Evans, Ana de Armas, Jamie Lee Curtis, Toni Collette, Don Johnson, Michael Shannon, Katherine Langford, Noah Segan, Edi Patterson, Riki Lindhome és Jaeden Martell is. Látszólag mindegyiküknek lehet oka rá, hogy eltegye láb alól a nyolcvanöt éves családfőt, de persze mindannyian ártatlannak vallják magukat.
Első ránézésre Chris Evans karaktere tűnhet a leggyanúsabbnak, aki az előzetesben vagy tíz másodpercen keresztül hajtogatja, hogy „Egyél sz@rt”. Ezzel szöges ellentétét mutatva a Marvel égisze alatt megformált Amerika Kapitánynak, mégsem téve teljesen egyértelművé, hogy ő a tettes. Ha valamit nem árt észben tartanunk ugyanis a detektív sztorikkal kapcsolatban, az az, hogy a szálak bizony sokszor kuszábbak, mint első ránézésre látszanak és, hogy soha nem az a tettes, akiről először gondolnánk.
A Knives Out Rian Johnson forgatókönyve alapján és rendezésében, valamint Chris Evans, Daniel Craig és Lakeith Stanfield főszereplésével a karácsonyi szezonra már a mozikban is lesz. Amerikában a hálaadás hétvégéjén debütál majd, november 27-én, decemberben azonban várhatóan hozzánk is eljut majd.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…