Film/TV

Lena Headey nem örül Cersei Lannister halálának

A Trónok harca utolsó része igen megrázó volt: több főszereplő vesztette életét. A befejezéssel a rajongók nagyon nem értettek egyet, még kezdeményezés is született a végkifejlet újraforgatására.

A Cersei Lannistert alakító Lena Headey nemrég a Guardiannak adott interjút, amiben elmondta: nem ilyen halált szánt a Lannister testvérpárnak – írja a sorozatwiki. Lena sok részen keresztül volt a produkció főgonosza, végül Jaime Lannister ölelésében téglák ütötték agyon a testvérpárt.

„Valamikor még beszélnem kell erről D. B. Weissel és David Benioffal. Jobb halált akartam Cersei Lannisternek” – árulta el a színésznő.

Cersei Lannister – Kép forrása: HBO

Lena egyébként kedvenc karakterének tartotta Joffrey anyját, épp ezért ütötte szíven az, ahogyan az írók elbántak vele.

„Rettenetesen csalódott voltam, amikor elolvastam a forgatókönyvet, de persze tisztában vagyok vele, hogy így is-úgy is lettek volna elégedetlenkedők. Így viszont én is közöttük vagyok” – tette hozzá Lena, aki a sorozat 8. évadában összesen 25 percen keresztül volt látható, amiért 3,6 millió dollár gázsit kapott.

Szerinted is méltatlan volt a halála?

DV

Korábbi cikkek

Ilyen beteg ultrarealisztikus horrjátékot még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

2 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

3 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

3 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

3 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

4 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

4 óra telt el azóta...