Gaming

Végre megjelenik a Shenmue 3?

A Shenmue 2 kiadása óta 18 év telt el, akkor a játékot még Sega Dreamcast-en lehetett játszani. Utóbbi konzol ugyan nem volt annyira népszerű nálunk, de akinek volt, biztosan ismerte a Shenmue címet. A világ nagy részén óriási rajongótábor alakult, így mindenki nagyon várta a folytatást. Yu Suzuki rendezőnek és egy remekül sikerült Kickstarter kampánynak köszönhetően úgy tűnik, végre megjelenhet, persze csak akkor, ha nem csúsztatják megint – írja a techradar.

 

A játék az előzetesek alapján továbbra is a harcművész Ryo Hazuki kalandjait követi, aki apja gyilkosát keresi a 80-as évek Kínájában. Az akció-kalandjáték ezúttal PC-re és PS4-re érkezik, ha minden igaz 2019. november 19-én.

A játék eredetileg egyébként 2017 decemberében kellett volna megjelenjen, de ismeretlen okból aztán mégis 2018-ra ígérték. A kiadó Deep Silver aztán 2018-ban bejelentette, hogy a kiadást elhalasztják: majd 2019. augusztus 27-én érkezik. A nemrég megjelent előzetesben pedig már egy még későbbi novemberi dátum szerepel. Ennek fényében csak remélni tudjuk, hogy nem lesz további késés.

 

A Shenmue sajátossága egyébként a sok-sok minijáték volt, amiből a kiadó szerint ezúttal sem lesz hiány. A GamesRadar információi szerint pedig a játék nyílt világú lesz, de nem úgy, ahogy más játéknál tapasztaltuk.

Te kipróbálod majd a Shenmue 3-at?

DV

Korábbi cikkek

Mutatjuk a Google Maps 56 legeszementebb, legviccesebb utcaképét

Bódi Dániel Az összes hibájával együtt is a Google Maps a világ egyik leghasznosabb és…

21 perc telt el azóta...

Mi az a PC bottleneck és hogyan kerülhetem el? – Így törekedj a tökéletes egyensúlyra

RP 2022. 07. 20. - Rengeteg közösségi oldalon vagy fórumon találhatunk olyan bejegyzéseket, melyekben a…

17 óra telt el azóta...

Így néznének ki a Harry Potter hősei pontosan a könyvek alapján

Bódi Dániel 2022. 07. 27. - Manapság már nem különösebben húzzuk fel a szemöldökünk egy-egy…

18 óra telt el azóta...

Ezektől Te is leteszed a hajad – A 10 legijesztőbb pillanat játékokban

Gábor János 2023.08.09. - Az, hogy valaki horrort akar csinálni, és az, hogy jól is…

19 óra telt el azóta...

Mi az a DLAA és mire jó? – Ezért érdemes ezt választanod a játékokban

RP 2023.08.09. - Az Nvidia már két évvel ezelőtt bemutatta a DLAA nevet viselő megoldását.…

19 óra telt el azóta...

Ez a PS5 19 legtöbb helyen terpeszkedő játéka, amik zabálják az SSD-t

Bódi Dániel 2023.08.08. - Korábban már elég bő nyállal figyelmeztettem minden játékost, hogy már csak…

20 óra telt el azóta...