Gaming

Jön a Watch Dogs Legion? – Az Amazon szivárogtatta ki

Milyen lenne egy E3 Ubisoft kiszivárgás nélkül? Azt is el tudom képzelni, hogy direkt csinálják a felhajtás miatt. Korábban két Assassin’s Creed játék híre szintén pont az E3 előtt szivárgott ki, most pedig úgy tűnik, hogy a Watch Dogs járt így. A Kotaku híre szerint ugyanis az Amazon miatt derült ki, hogy a Watch Dogs Legion címet a jövő héten mutatják be Los Angeles-ben.

Az első kiszivárgás az Amazon UK listájáról származik, de a Kotaku-nál Jason Schreiner megerősítette, hogy több vállalati forrásból hallottak már dolgokat a készülő játékról.


A hírből az is kiderül, hogy a Watch Dogs Legion-ban szó szerint bármilyen NPC-vel játszhatunk, lehetőség lesz ugyanis őket a mi oldalunkra állítani, sőt: irányítani.

Ezek szerint a Londonban játszódó játékban azok lehetünk, akik csak akarunk. Az biztos, hogy a neten a Watch Dogs rajongók lázba jöttek, és ami még ennél is jobb, hogy a bejelentésre valószínűleg nem kell sokat várni. Az E3 a jövő héten kezdődik, számos bejelentés pedig már napvilágot látott.

Te várod az Watch Dogs játékot?

DV

Korábbi cikkek

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

4 perc telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

19 perc telt el azóta...

Iszonyú pörgős platformert adnak 5500 forint helyett ingyen

Bódi Dániel 2024.02.22. - Múlt héten egy kicsi zavar támadt az erőben, mikor az Epic…

2 óra telt el azóta...

Köszi Sony! – Végre a PlayStation is támogatja a passkey használatát

2024.02.22. - Amióta léteznek digitális játékok, a felhasználóink védelme kiemelkedően fontos. Amikor ez még nem…

2 óra telt el azóta...

Hivatalos: már idén PC kompatibilis lehet a PS VR2

Gábor János 2024.02.22. - Bár a PlayStation legújabb VR headsetje egy éve a piacon van,…

2 óra telt el azóta...

A Sniperek után is van élet, ezek most a MW III Ranked legjobb fegyverei

2024.02.22. – Január 17-én este, magyar idő szerint 18:00 óra környékén élesedett a Warzone és…

3 óra telt el azóta...