Esports

Az LCS kizárhatja az Echo Fox-ot?

Nemrégiben írtunk arról, hogy az Echo Fox alapítója azzal fenyegetőzött, hogy egy befektető rasszista megnyilvánulásai miatt elhagyja a szervezetet. Az eset után a Riot Games vizsgálatot indított az ügyben, már csak azért is, mert az Echo Fox-nak csapatai szerepelnek az LCS és az Academy nevű LCS ligákban. A cél az, hogy az LCS szabályinak megfelelőn járjanak el a csapatszerződések tisztázása érdekében.

A Riot Games egy twitter bejegyzésben jelezte, hogy befejezte a vizsgálatot.

„Az LCS befejezte az Echo Fox tagja által tett állítólagos megjegyzések vizsgálatát. A gyűlöletbeszédnek, a fenyegetéseknek nincs helye az LCS-ben. Az Echo Fox-ot arra utasítottuk, hogy 60 napon belül megfelelő korrekciós intézkedéseket hozzon.”

„Ha az Echo Fox nem lép a határidőn belül és nem távolítja el azokat a személyeket, akik megsértik a bajnokság szabályait és szerződéseit, az LCS hivatalos lépéseket fog tenni, amelyek hátrányosan befolyásolhatják az Echo Fox jövőjét az ligában”- mondta a Chris Greeley, az LCS képviselője egy másik twitter bejegyzésben.

Annak kérése, hogy a szervezetben vezetőségi váltás történjen, még akkor is, ha az csak a befektetőket érinti, igen komoly lépés az LCS részéről – írja a Pcgamer. Persze nem lehet tudni pontosan, hogy az Echo Fox körüli ügy mennyire befolyásolja a szervezet csapatainak működését a ligában, de a versenyszervező Riot Games szerint igenis hatása lehet rá.

Kép forrása: theScore esports

A baljós hangvétel ellenére (vagy talán pont amiatt), az LCS reakciója talán valódi megoldást hozhat az Echo Fox számára. Rick Fox néhány héttel ezelőtt azt mondta, hogy marad a csapattal, ha a szervezet minden kapcsolatot megszakít azzal a befektetővel, aki a megjegyzéseket tette, bár pénzügyi szempontból ez még visszás is lehet az Echo Fox számára. Ugyanakkor az LCS döntése, mely akár ki is zárhatja az Echo Fox-ot a világ egy legjelentősebb bajnokságából, elég erős befolyással lehet a vezetés többi tagjának döntéshozatalára.

A Twitter bejegyzés szerint az Echo Fox-nak 60 napja van korrigálni az ügyet. A Riot Games a továbbiakban nem kommentálta az ügyet.

DV

Korábbi cikkek

Ha imádtad a Heroes III-at, akkor erről az ingyen játékról le ne maradj!

Bódi Dániel 2024.02.29. - Ha te is imádod és máig visszasírod a - minden idők…

4 óra telt el azóta...

Eddig sem volt rossz ez a Warzone SMG, de most már egyenesen OP

2024.02.29. - Jelenleg a Warzone Season 2 féltávjánál járunk, március első napjaira várhatjuk a Reloaded…

4 óra telt el azóta...

Rengeteg hibát javított a Counter-Strike 2 legutóbbi frissítése

2024.02.29. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy nagyobb frissítéssel jelentkeztek. Ekkor nem csak…

4 óra telt el azóta...

Napokon belül érkezhet az Intel legerősebb gamer processzora

2024.02.29. – Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…

5 óra telt el azóta...

Aimbot a kézben: KÖTELEZŐ feloldanod a Warzone legújabb Optic-ját

2024.02.29. - A Call of Duty játékosok sosem pihenhetnek. Szinte minden második-harmadik hétre jut egy-egy…

5 óra telt el azóta...

Rég nem ért annyit egyetlen Bitcoin, mint most

Bódi Dániel 2024.02.29. - Mikor 2021 végén, 2022 elején gigantikusat zakózott a hegycsúcsról a Bitcoin…

5 óra telt el azóta...