Élet a pokol tornácán – Csernobil 1. rész kritika

Az utóbbi 33 évben jött már ki jó dokumentumfilm belőle a tragédia 20. évfordulójára (A csernobili csata, 2006.), de olyan mű még nem, ami a száraz tények közlése mellett egy kicsit többet is csempészett volna ebbe a történetbe. 2013-ban igaz volt egy jó ukrán romantikus filmdráma az eseményből, de ott közel sem kapott akkora szerepet a csernobili reaktorban történt katasztrófa.

Az IMDb-n 9.5 ponttal teljesítő sorozat első része folyamán egy csomó szereplőt megismerhetünk különböző szintekről, így újra és újra átélhetjük a katasztrófa egyes pillanatait a filmben megjelenő emberek szemszögéből.

A mindent elbagatellizáló Anatoly Dyatlov karaktere hozza azt a tipikus vaskalapos orosz karaktert, aki osztogatja a teljesen nonszensz parancsokat. Nem törődve azzal, hogy esetleg épp a biztos halálba küldi az embereit. Mindezt az után is, amikor a robbanás után maga is látja a reaktormagból származó füstölgő grafitdarabokat.

A tűzoltó Vasily Ignatenko, akinek a munkatársa lazán megfogja a felrobbant reaktorból származó grafitmag darabkáját, mit sem sejtve annak veszélyéről. Ő és a többi tűzoltó társa az átlag, feláldozható szovjet állampolgárt testesíti meg.

Valery Legasov, a lelkiismeretes középvezető. Vele kezdődik a sorozat is 1988-ban, 2 évvel az események után, amikor felakasztja magát. Ő már a baleset után rögtön sejtette, Dyatlov-al ellentétben, hogy nagy a baj. Nyugtatni próbálta magát, hogy ők mindent jól csináltak. Valószínűleg 2 évre rá ezt a terhet nem tudta már elviselni.

Már régóta vártam egy olyan filmet/sorozatot, ami egy dokumentumfilm helyett egy emészthetőbb formában mutatja be az 1986-ban történteket. Ez bizony az első részből kiindulva sikerült is.

A balesetet és az azt követő történéseket ritka naturalista módon ábrázolják, néhol feltűnő horrorisztikus elemekkel. Mindemellett a baleset valóságos bemutatását végig szem előtt tartották. Itt-ott természetesen elég durva túlzások vannak benne, de az tény, hogy az ottani mentési munkálat a valóságban sem volt egy fáklyásmenet. Az embereken látható brutális sérülések és a vezetőség ilyen fokú nemtörődömsége ijesztően hat.

Van 3 dolog, ami már a film elején történő baleset bekövetkezése után rögtön feltűnik az embernek:

Vezetőségi szinten a katasztrófa irgalmatlan mértékű bagatellizálása. Ehhez nagy mértékben hozzájárult Anatoly Dyatlov is, aki végig asszisztált a katasztrófa eltussolásához is. Ezt a viselkedést figyelhettük meg Viktor Bryukhanov-nál is, az erőmű igazgatójánál is a hibás Geiger–Müller-számlálókat emlegetve. A túlzások itt is megjelennek a vezetőség ilyen fokú felelőtlenségét illetően.

Az alkalmazottak szervilis viselkedése, a saját életük épségére fittyet hányva. Tulajdonképpen ők szembesültek a leghamarabb a helyzet súlyosságával, amikor kettő közülük egyenesen belenézett az izzó reaktor magba. (Már ami maradt belőle.)

A kiérkező tűzoltók elől elhallgatott információk. A nyelvükön érzett fémes ízt se tudják hová tenni. A reaktor grafitmagjának a darabkái mindenfelé, amit egyikük meg is fog, nem tudva, hogy ezzel több 1000 röntgenes sugárzásnak teszi ki magát.

A fent említett 3 példa jól mutatja, hogy a kommunista Szovjetunióban mennyit ért egy ember élete.

Amit már az első részt megnézve leszögezhetünk, hogy a készítők végre egy fogyasztható tartalmat voltak képesek létrehozni ebből a 33 éve történt katasztrófából.
Olyat, ami nem rugaszkodik el annyira a valóságtól, mint az igen gyengére sikerült The Chernobyl Diaries például, mégis az első részt megnézve hasonló alapossággal mutatja be a történteket, mint a 2006-os csernobili csata dokumentumfilm.

A sorozat első része már május 7-től elérhető feliratos változatban, majd keddenként heti rendszerességgel jelenik meg a maradék 4. rész. Május 19-től pedig már szinkronosan is élvezhetjük ezt az eddig elég jól induló sorozatot.