Hírek

Jön az új ASUS ROG gamermobil

A DigiTimes számolt be nemrég arról, hogy az ASUS új ROG Phone piacra dobását tervezi, kifejezetten a Tencent-tel együttműködve, hogy erősítsék a gamer okostelefonok piacát Kínában.

Ha az Asustek Computer és a Tencent együttműködése tényleg megvalósul, az az ASUS okostelefon üzletének jövőjét jelentheti, hiszen az ebből származó nyereségük eddig nem voltjelentős. 2018 decemberében jelentette be a cég, hogy a következő években kifejezetten gamereknek szánt, illetve premium kategóriás mobilokra fókuszálnak majd.

A terv azonban kissé megingani látszott, amikor meghibásodások miatt Japánban kénytelenek voltak visszarendelni ZenFone Max Pro (M2) terméküket, melyet március 15-én kezdtek el árulni. A magyarázat szerint a külföldön gyártott rádiókomponens specifikációi nem feleltek meg a Japán specifikációknak. A vevők persze vagy visszaadják a készüléket, vagy becserélhetik majd egy újra, valamikor április közepén.

Az ASUS 2018 októberében adta ki első ROG telefonját. A készülék Qualcomm Snapdragon 845 processzorral, Qualcomm Adreno 630 GPU-val és 6 inch-es, 90Hz-es AMOLED kijelzővel érkezett. Óriási 128GB memóriával 899 dollárba (kb. 250 ezer forint) került, de jelent meg 512GB-os változat is 1,099 dollárért (kb. 308 ezer forint). A cél egyértelműen az volt, hogy a ROG Phone egy kézi konzol, egy játékra alkalmas telefon legyen.

Kép forrása: gsmarena.com

Sajnos elemzők szerint viszont úgy tűnik, hogy a cég rosszul időzített. A Counterpoint Technology piackutató cég szerint 2018-ban először csökkent a globális okostelefon-piac mértéke, ami még a piavezető cégekre is hatással volt, mint az Apple és a Samsung.

Úgy tűnik ez nem akadályozta meg ASUS-t. A DigiTimes szerint az új ROG Phone (hivatalos név még nincs) még ebben az évben debütál. Nincs semmilyen részlet sem a közelgő eszközről, sem az Asus stratégiájáról. Vajon olcsóbb lesz a telefon egy elfogadhatóbb hardverrel?

Ezt olyannyira nehéz megbecsülni, mint azt, hogy a Tencent-tel való együttműködés milyen módon hat majd a projektre. Ne felejtsük el, hogy a Tencent-nek nagy hatalma van. Ami az Egyesült Államokban az Apple, az Amazon, a Microsoft vagy a Facebook, az Kínában maga a Tencent.

Kép forrása: Youtube

A Tencent befolyása bizony különösen hasznos lehet az új Asus gamertelefon számára. Ha Kínában a Tencent ajánl egy telefont játékra, akkor valószínű, hogy a kínaiak megveszik. A gond csupán az, hogy az okostelefon-piac 2018-ban Kínában is gyengült. Az elemzők szerint ez igaz, de a kínai játékpiac még mindig jelentős és az elsők közt van a világon. Az új ROG Phone a tervek szerint Kínában jelenik meg először.

Ha az ASUS tervei bejönnek, akkor akár azt is bizonyíthatják, hogy a gamer okostelefonoké a jövő. Ennek hatására idővel talán egyre több cég belátja majd, hogy az okostelefon-világot a játékok fogják forradalmasítani.

DV

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

3 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

5 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

5 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

5 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

5 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

5 óra telt el azóta...