A Sega ugyan már vagy két évtizede nem gyárt semmilyen otthoni videojátékos hardvert, mégis az iparág egyik legnagyobb és megkerülhetetlen…
Lassan már mindenki feladja a számítógépek utáni vadászatot, hiszen a chiphiány és az árak mellet szinte lehetetlen egy új gépet…
A Gigabyte pár órája leplezte le a Project Cielo névre hallgató, új generációs gaming PC-jük koncepcióját. Kétségtelen, hogy nem mindennapi…
A PlayStation 2 nem épp egy mai konzol, 2000. március 4-én jelent meg Japánban a Sony által, és sokak szerint…
Múlt héten kiderítettük, hogy manapság körülbelül 500 ezer forintért rakhatunk össze egy olyan gamer PC-t, mely az átlagfelhasználók igényeit teljes…
Mára már egyre inkább csillapodnak a konzolosok - PC-sek közötti csatározások, épp ezért annyira meg sem tudtunk lepődni azon, hogy…
Az Xbox a múlt hétvégén mutatkozott be egy új YouTube-sorozattal,melyet Signature Rigs névre kereszteltek, ahol csapatuk egyedi játék PC-t épít…
Én magam részéről egyáltalán nem zárkózom el a használt cuccoktól, egyetemista éveim során a gépem 70%-a használt hardverből állt és…
Korábban elsők között számoltunk be az Aldi akciójáról, ugyanis egy remek középkategóriás gépet kínáltak a váci üzletük újranyitási promóciói között.…
Ha esetleg nem tudtad, hogy mi hiányzik még a mai napból, akkor jövünk mi és segítünk. Ezúttal egy roppant egyedi…
A héten számoltunk be az Aldi nyitási akciójáról, ahol is egy tisztességes gamer PC-t kínált az áruház meglehetősen kedvező áron.…
A német hipermarket egy újabb áruházat nyitott kis hazánkban, ennek örömére pedig nyitási akciókkal is készültek. Ezek között nekünk szemet…