2024.05.09. – Amikor ikonikus Capcom játékokról van szó, bizony nehéz meghatározni, hogy melyik az a franchise, ami a legtöbbeknek elsőre beugrik. A japán fejlesztők ugyanis fennállásuk óta egy halom emlékezetes játékot, illetve játéksorozatot pakoltak elénk, nehéz is lenne toplistát írni belőlük. Ott van példának okáért a Resident Evil, amit valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Ámde folytathatjuk a sort a Monster Hunterrel, Devil May Cry-jal, Dino Crisisszel, Mega Mannel, Ace Attorney-vel, vagy éppen a Street Fighterrel. Így felsorolva a legnagyobbakat, talán még az is kijelenthető, hogy a top 3 legmeghatározóbb fejlesztő-kiadó cég között érdemes őket említeni. Szinte mindenki számára találni valami emlékezeteset a Capcom felhozatalából, ezért is olyan érdekes, amikor egy játékuk PC-re is megjeleni, vagy idővel portolják. A közösség ugyanis rettenetesen kreatív, így pár modnak köszönhetően őrületes kollaborációk születhetnek.
A napokban például médiafigyelmet kapott egy Resident Evil 2 mod, amiben maradt minden a régi kerékvágásban, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem Jill és Leon kapják szanaszét az élőhalott hordákat, hanem a Street Fighter-sorozat Akumája.
Az úgynevezett Resident Evil 2 „Akuma Mode”-ban pontosan az történik, amire a Street Fighter rajongók számítanak. Akuma megérkezik a Resident Evil világába és mindent és mindenkit átüt a jövő hétbe. Bizony, maga a mod túlnyúlik az egyszerű modellcserén, nem arról van szó, hogy Leon helyett Akuma sprite-ja rohangál a pályákon és osztja az igazságot a játékban megszerezhető fegyverekkel. De nem ám, Akuma saját támadásokat, ráadásul karakteréhez hűen speciális tűzeffekteket is kapott. A fenti videóban megtekinthető az Akuma Mode kedvcsinálója.
Ha ez nem elég ahhoz, hogy letöltsétek a modot, az Akuma Mode egy saját, alternatív befejezést is kapott, amihez le kell győzni a zombivá változtatott „vendégszereplőket” a végigjátszás során. Spoiler mentesen legyen elég ennyi, de annyit elárulhatok, hogy mind a Street Fighter, mind pedig a Resident Evil rajongóknak kötelező hétvégi program a mod kipörgetése!
Gábor János 2024.05.09. - Nem akarom elkiabálni, de ebből valami óriási királyság néz ki: az…
2024.05.09. – Érdemes lehet a Call of Duty: Modern Warfare III és a Warzone alapvető videó,…
2024.05.09. - Amikor valaki PC építésbe kezd, nem elég, ha csupán csak az "erőkifejtő" berendezésekre…
Gábor János 2024.05.09. - Merész dolog azt állítani - főleg egy rajongónak (ha az vagy)…
2024.05.09. - Nem is olyan rég, mi is beszámoltunk róla, hogy a klasszikus Delta Force új…
2024.05.09. – Ha megfigyeljük a Steam havonta jelentkező statisztikáit, akkor bizony hamar feltűnhet, hogy a felbontásokat…