2024.05.03. – Már gyakorlatilag ki is robbant egyfajta botrány amiatt, hogy néhány órával ezelőtt a Sony és az Arrowhead bejelentette: a Helldivers 2-höz hamarosan kötelező lesz a PlayStation Network fiók, ha továbbra is játszani akarunk. Ez vonatkozik az új és meglévő játékosokra is, és igen azokra is, akik PC-n, Steamen játszanak. Mondani sem kell, máris megjelentek a dühös kömmentek, a negatív értékelések pedig elkezdtek pörögni a Steamen.
Bár a Sony nagyon jól döntött akkor, amikor a Helldivers 2-t megjelenésekor nem csak PlayStation 5-ön, de PC-n is rögtön elérhetővé tették. Friss hírek szerint az Egyesült Államokban PC-n és konzolon eddig az egyik legjobban fogyó játék volt 2024-ben. A Sony azonban most talán olyan döntést hozott, amivel szépen tönkre is teszi az egészet. A PC-s játékosoknak hamarosan PlayStation Network (PSN) fiókkal kell majd rendelkezniük, ha egyáltalán játszani akarnak.
A Sony elmondta, hogy ezt ezt a kötelező elemet csak technikai problémák miatt nem vezették be eddig a megjelenés óta. Most azonban ez elhárult, szóval szépen mindenkinek irány a PSN és lehet fiókot regisztrálni a Sony-nál. Május 6-tól minden új Steam játékosnak kötelező lesz a PSN fiók megléte, akiknek viszont már megvan és régóta játszik, még május 30-ig van ideje fiókot regisztrálni. Utána, június 4-ig kötelező lesz összekötni a Steam és a PSN fiókot. A Sony szerint a fiókok összekapcsolása fontos része a közösség védelmének a toxikus viselkedés és a visszaélések miatt. Lehetővé teszi a játékosok kitiltását, illetve kitiltott játékosok számára a fellebbezést.
Természetesen a hír sok Steam játékosnak nem jött be, így záporoznak a negatív kommentek a Helldivers 2 Steam oldalán. Csak május 3-án 2472 negatív értékelést érkezett.
„Jó volt és szórakoztató. A konzolos és a PC-s játékosok harmóniában játszottak együtt. Aztán minden megváltozott, amikor a Sony-nemzetség megtámadott minket” – olvasható az egyik kommentben, amivel sokan egyetértenek.
Egyesek most vissza akarják kérni a pénzüket, mások rávilágítanak, hogy már régóta lehet tudni, hogy előbb utóbb ez lesz.
„Amikor megvetted a játékot, már akkor közölte veled, hogy [egy] PSN-fiók szükséges, ebbe beleegyeztél” – írta valaki a Redditen! Bár ezeket a feliratokat ki olvassa el, nem?! A Sony nyilván számított erre, és azt is elmondta: megérti, hogy a fiókok összekötése kellemetlenséggel járhat. A Sony talán számított arra, hogy a reakciók erre a hírre nem lesznek annyira pozitívak, és a posztján belül azt mondta, megérti, hogy ez a linkelési követelmény „kellemetlenségnek” tűnhet a játékosok számára.
„Ez a lépés segít nekünk abban, hogy továbbra is olyan közösséget építsünk, amire mindannyian büszkén vagytok a részesei” – írták. Te mit szólsz hozzá?
2024.05.04. – Az Nvidia 2022 szeptemberében leplezte le az RTX 40-es szériát. Ahogy azt várni lehetett akkoriban,…
Bódi Dániel 2024.05.03. - Aki meglepődik azon, hogy a Microsoft saját fejlesztései közül a valaha…
Bódi Dániel 2024.05.03. - Ha annyi pénzem lenne, mint ahányan szidják a kommentekben a Windows…
Bódi Dániel 2024.05.03. - Persze nem a Ubisoft érdeme, hogy a május 26-án 10. évére…
2024.05.03. - A League of Legends 14.9-es frissítésével a Vanguard a legtöbb Riot Accounttal rendelkező…
2024.05.03. - Amikor összeesküvés-elméletekről van szó, akkor az emberek képesek kiemelkedően kreatívak lenni. Egyik személyes…