Gaming

Árulkodó jelei vannak, hogy lassan készül a következő God of War játék

2024.04.23.  – A God of War az utóbbi években túl nagy siker volt ahhoz, hogy a Sony és a Santa Monica Studio egyszerűen lemondjon róla. Szóval annak ellenére, hogy a reboot, illetve az új, északi saga végül a hosszú fejlesztési idő miatt mégsem trilógia lett, hanem két részes játék, valószínűleg nem kell elbúcsúznunk Kratostól. A Santa Monica Studio weboldalán nemrég megjelent álláshirdetés egy új God of War játék fejlesztésére utal.

Új God of War?

Persze gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy a stúdió továbbra is erősen gondolkozik a történet folytatásán, a jogos kérdés inkább az, hogy hogy haladnak ezek a munkálatok, tervek, és mikor számíthatunk a következő megjelenésre? A God of War Ragnarök azzal ért véget, hogy Kratos lemond pusztító sorsáról, és a remény pozícióját felvállalva elindul, hogy újjáépítse a kilenc birodalomból a megmaradtakat. Atreus eközben elindul a saját útjára, hogy megtalálja óriástársait. De ami ennél is fontosabb, a Ragnarök DLC az egyiptomi, a japán és a maja világokra is utalást tett Tyr fegyverein keresztül.

A fent említett cselekményszálak miatt szinte biztosra vehető egy új játék, a Santa Monica álláshirdetése pedig arra utal, hogy a PlayStation franchise következő fejezetének munkálatai már megkezdődtek. A stúdió Quest Designert keres egy be nem jelentett „karakterközpontú akciójátékhoz”, a követelmények szerint a sikeres jelöltnek „személyes ismeretekkel kell rendelkeznie a God of War játékokról”.

 

Volt már ilyen

Persze az elmúlt évben több hasonló álláshirdetés jelent meg a stúdió oldalán, ami több esetben is kérte, hogy a jelölt rendelkezzen ismeretekkel a God of War kapcsán. Eddig azonban leginkább olyat kerestek, aki a harcrendszerekben és egyéb dizájnfeladatokban segít, most azonban olyanra van szükség, aki a God of War történetét és küldetéseit is jól ismeri. Bár még így lehet szó egy másik, be nem jelentett játékról, azért eléggé gyanús, hogy az új alkalmazott GoW játékon dolgozik majd.

A következő God of War munkálatainak híre csupán érdekesség, de nem túl nagy meglepetés. A God of War a Sony egyik legkelendőbb franchise-a, a 2018-as reboot és a Ragnarok együtt több mint 38 millió példányban kelt el 2023 novemberéig. És bár a sorozat még a PS2-es időkből származik, a rajongók igénye a folytatásra soha nem volt még ilyen erős, így logikus, hogy a Sony és a Santa Monica érdekelt a folytatásban. A kirakósból már csak az hiányzik, hogy Kratos és Atreus melyik mitológia világában találja magát legközelebb. Ennek leleplezése azonban még évekre lehet, nem beszélve a megjelenésről. Sokat kell még várni, sajnos.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Most már hivatalos: Billie Eilish érkezik a Fortnite univerzumba

Gábor János 2024.04.23. - Billie Eilish érkezik a Fortnite-ba, ezzel látszólag megerősíti a korábban kiszivárgott…

35 perc telt el azóta...

Napokon belül a Game Pass-ba kerül a Star Wars Jedi: Survivor

Bódi Dániel 2024.04.22. - Sosem volt nagy titok, hogy az elmúlt évek egyik legjobb Star…

13 óra telt el azóta...

Mostantól már akár dinóként is futkározhatunk a Warzone pályáin

2024.04.22. – A Warzone idén múlt el négy éves. A kezdeti időszakban a fejlesztők törekedtek…

14 óra telt el azóta...

Olyan erős ez a gamer laptop, hogy egy komplett vízhűtés jár mellé

2024.04.22. – Manapság ismét aranykorukat élik a gamer laptopok. Nem véletlenül, hiszen egyre erősebb komponenseket…

14 óra telt el azóta...

Megdőlt a rekord, soha nem kellett még ennyit várni Counter-Strike Operationre

2024.04.22. –  A Counter-Strike 2 igazi válaszút elé érkezett. A Valve-nak egyértelműen el kell takarítania…

15 óra telt el azóta...

Komoly ára van az Intel processzorok stabilitásának, ennyi FPS-t buksz

2024.04.22. – Az elmúlt hetekben igazán vészjósló hírek érkeztek az Intel processzorokról. Legfőképp az i7 és…

15 óra telt el azóta...