Tech/Tudomány

Az Apple szerint ezért ELÉG 8 GB RAM az új MacBookokba

2024.04.15. – Ha mostanában új M3 iMacet vagy M3 MacBook Airt vettél (vagy tervezel venni) egy gyönyörű Apple Store-ban, egy rakás pénzt hagytál ott, mégis olyan gépet kaptál, amiben csupán 8 GB RAM kapott helyet. Kivéve persze, ha úgy döntesz, hogy több memóriát kérsz, és még többet fizetsz. Ez olyan dolog, ami miatt az Apple számtalan kritikát kap, hiszen sok-sok Window PC és Laptop már jóval több memóriával rendelkezik, nagyjából ugyanazon az áron. Az Apple-nek azonban jó oka van arra, hogy ezek a Macek miért csak 8 GB RAM-mal érkeznek.

„Az embereknek ennyire van szüksége”

Az IT Home nemrég volt olyan bátor, és két Apple vezetőt kérdezett meg egy interjú során a RAM-ról. A Mac marketingvezetője, Evan Buyze azzal érvelt, hogy az iMac-ek és MacBook Air-ek belépőszintű 8 GB RAM-ja bőven elegendő a legtöbb felhasználó számára az alapvető feladatokhoz. Elmondása szerint a filmnézéshez, fotó és videószerkesztéshez, sőt még játékokhoz is elég a 8GB, feltéve ha nem feszegetjük a határokat. Persze lehet bővíteni a memóriát, de amit az App Store-ból és az Apple Arcade-ból töltünk le, az nem igényli majd. A marketingvezető szerint böngészésre is bőven elég a 8 GB.

Kate Bergeron, az Apple hardvertervezésért felelős alelnöke hozzátette, hogy a Mac-ek többek között azért nem igényelnek több RAM-ot, mert egyedi tervezésű szilíciumot használnak. Az Apple chipjei nagy szerepet játszottak a Mac-ek esetében, ami várhatóan így lesz a jövőbeli AI-funkciók esetében is. A cég várhatóan jövő júniusban mutatja be a legújabb nagy macOS 15 szoftverfrissítést, ami a pletykái szerint tele lesz AI funkciókkal.

Bár még nem tudjuk, hogy pontosan mik lesznek ezek a funkciók, de sokan mondják, hogy az iOS 18-cal az iPhone-ra is hasonló frissítések érkeznek. Nos, úgy tűnik, az Apple elég határozott abban, hogy a 8 GB RAM bőven elég arra, amire nekünk kell. Ha pedig nem, akkor mehetünk a kasszához. Ennyi!

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Kevesen tudják, de ebből a 9 sorozatból videojáték is készült

Bódi Dániel Manapság inkább a videojátékokból készül sorozat, de nem volt ez mindig így. Volt…

4 óra telt el azóta...

5 legendás játék, aminek a remake-jéért a lelkünket is eladnánk | 2.

Bódi Dániel 2022. 10. 07.  - Sokaknak valószínűleg már mindene is kivan a remake-ek és…

5 óra telt el azóta...

LEGO Tejút és űrhajó – őrületes új készletekre csaphatsz le hamarosan

Gábor János 2024.04.27. - Zseniálisan készíti elő a NASA az Artemis-program legnagyobb eseményét, az ember…

5 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy a videojátéktól okosabb lesz az ember

Bódi Dániel 2022. 10. 26. - A videojáték ugyan mára már egy teljesen általános szórakozási…

6 óra telt el azóta...

Utolsó esély: ez a 3 Capcom játék nemsokára örökre eltűnik a Steamről

Gábor János 2024.04.27. - Most kell belehúznod, ha szeretnéd megszerezni azt a három játékot, ami…

6 óra telt el azóta...

F@sza ez az új iPhone, csak közben belefulladunk az e-szemétbe

Bódi Dániel 2022. 10. 14. - Viszonylagos jólétben az ember elég könnyen kukába vágja a…

7 óra telt el azóta...