Tech/Tudomány

Bejelentették a fizetős Chrome böngészőt, de nem neked való

2024.04.10. – Szerintem senkinek nem kell ecsetelni, hogy az internetes csalások, adathalász hacker-támadások korában mennyire fontos a biztonság. Ez akkor is nagyon igaz, amikor az ember csak az internetet böngészi, hiszen bármikor veszélyben lehetünk. A Google persze mindent megtesz, hogy böngészői biztonságosak legyenek, amiben most tett egy következő lépést. A Google nemrég bejelentette, hogy létrehoztak egy premium böngészőt, ami emelt szintű védelmet nyújt, ám nem lesz ingyenes.

Chrome Enterprise Premium

A Chrome Enterprise Premium elsősorban nem nekünk, földi halandóknak készült, hanem vállalati ügyfeleknek. A böngésző a Chrome Enterprise-ra épül, célja pedig az, hogy a munkahelyeken még jobban őrizzék az adatokat netezés közben. A vállalatoknak ezért pedig minden egyes alkalmazott esetében havonta 6 dollárt, nagyjából 2200 forintot kell majd fizetnie. 

Ezzel a böngészővel a cégen belül dolgozó rendszergazdák kezelhetik az RDP, az SCP, az SSH és más TCP protokollok használatát, valamint a frissítéseket is. Gyakorlatilag teljes mértékben nyomon lesz követhető a netezés közbeni adatfolyam, hogy a vállalati információk biztonságban legyenek. Fontos tudni, hogy ez egy teljesen különálló céges böngésző, ami nem érinti a Google Chrome ingyenes változatát. Azt továbbra is bárki ingyen használhatja. Ez a fizetős verzió kifejezetten végeknek készült, célja pedig, hogy minden egyes adatszivárgás nyomon követhető legyen. Reméljük, hogy ilyen erős adatvédelmi funkciók egyszer az ingyenes verzióba is bekerülnek majd.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Berobbant a Joker 2 előzetese: ilyen Gaga és Phoenix véres románca

Gábor János 2024.04.10. - A bűnözők bohóchercege és Harley Quinn azt akarja, hogy tudd, „a…

38 perc telt el azóta...

Ez a pisztoly kerülhet az élre Warzone-ban a Renetti bukása után

2024.04.09. – Az elmúlt évek során a Warzone-ban több "broken" fegyver is felbukkant. Ezek olyan SMG, AR…

14 óra telt el azóta...

Teljesen megújul a Fortnite Item Shop, a ritkaságok már el is tűntek

2024.04.09. – A Fortnite Battle Royale 2017 szeptemberében jelent meg, az első, klasszikus értelemben vett…

14 óra telt el azóta...

A FaceIT nem kegyelmezett a CS2 „csalóinak”, de a közösség nem örül

2024.04.09. – A Counter-Strike 2 eseményei rendesen felpörögtek a Major után néhány nappal. A Valve gyakorlatilag teljesen…

15 óra telt el azóta...

Melyik a jobb? – Teljesen kikapcsolni, vagy alvó állapotba rakni a gépet?

Bódi Dániel 2024.04.09. - Örök kérdés, örök vita, a teljesen egyértelmű válasz pedig igazából attól…

15 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor érkezhetnek az újgenerációs Intel videokártyák

2024.04.09. – A Intel már a 2020-as évek elején bejelentette, hogy becsatlakozna az AMD és…

15 óra telt el azóta...