Tippek és akciók

Rekordalacsony áron dobják utánad az Assassin’s Creed-szériát


Bódi Dániel

2024.04.09. – Valamire nagyon készülnek a franciák! Talán, lehet és előfordulhat, hogy a június 10-re időzített Ubisoft Forwardra, ahol sokak (köztük nyilván velem is) gyanúja szerint egy csomó DLC és live service tartalom között bejelenthetnek egy-két teljes értékű játékot is, esetleg egy újabb fősodorbeli Assassin’s Creedet.

Ezen mondjuk a párkányomon napozó galamb se lepődne meg, hisz elég rég volt már a Valhalla megjelenése, egészen konkrétan 4 éve, ahhoz pedig még a Ubisoftnál sem szoktak hozzá, hogy ekkora kihagyás legyen a kiadó egyik zászlós sorozatának (pénzcsinálójának) etapjai között. Korábban legalábbis évente érkeztek az újabb felvonások – egy-két kivétellel persze, de az sem tartott tovább 2 évnél. Persze most volt itt nekünk egy Mirage, de kinek mi: a legtöbbeknek csalódás, másoknak a fél fogára se volt elég, de legalább olcsó(bb).

Jól tudjuk, hogy a franciák kemencéjében jelenleg több Assassin’s Creed-játék is sül, ezek közül pedig egyet minimum alaposan meg fognak nekünk mutatni júniusban. Addig viszont az Epic Games Store és a Ubisoft egy közös akcióval alaposan felkészítenek ~ értsd: felhájpolnak, feltüzelnek minket rá, ami azt jelenti – ki merem jelenteni, hogy: rekordolcsón vágják a játékosok elébe-után majd a teljes szériát. Április 9-től 15-ig például a

kerül. Ez sajnos nem a komplett széria, hiszen a Syndicate és a Black Flag valamiért kimaradtak a merítésből, de azért így is van miből válogatnia annak, akinek valamelyik rész kimaradt. A fent felsorolt részek viszont a Mirage kivételével így együtt összesen 23.976 forintot tesznek ki, ami tulajdonképpen még egy vadiúj megjelenésű AAA-s cím alatt van. Mindezeken túl persze berámolhatjuk a különféle tartalmi kiegészítőkből, a kibővített kiadásokból, vagy a páros akciókból is (az AC: Valhalla+Immortals: Fenyx Rising elég jó kombó) is, ezek között az akció oldalán lehet csemegézni.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezek a Warzone legjobb fegyverei a Season 3 megérkezése után

2024.04.09. - December 6-án hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III első…

5 perc telt el azóta...

Imádják a felhasználók a Steam új, „hulla eltakarítós” játékát

2024.04.09. - Világéletemben imádtam a krimi történeteket. Sőt mi több egyszer még azzal a gondolattal…

33 perc telt el azóta...

MENNYI? Ekkora vagyont ér a 10 légértékesebb képregény a világon

Gábor János 2024.04.09. - A Superman első feltűnéséről szóló füzetecske nemrég minden eddigi rekordot megdöntött,…

1 óra telt el azóta...

A Saber igazgatója szerint a 70 dolláros játékok ki fognak halni

2024.04.09. - Korábban nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mennyire tesz jót a játékiparnak, az eladásoknak…

2 óra telt el azóta...

Ezek most a legjobb gamer egerek: a 8 ezres budgettől a wireless királyig

2024.04.09. - Az elmúlt hónapok során kiveséztük a fejhallgatókat és a billentyűzeteket is. Időszerű volt,…

2 óra telt el azóta...

Őrületesen kedvező áron kínálja a Steam a felturbózott Mafia sorozatot

2024.04.09. - Amikor open world játékról és bűnözői életről beszélünk, felteszem sokaknak egyből a Grand…

3 óra telt el azóta...