Gaming

Már a League of Legends is lemásolja a világ legaddiktívabb játékát


Bódi Dániel

2024.04.09. – Bár a League of Legends is simán képes függővé tenni azt, aki hajlamos rá, a Vampire Survivors még ennél is sokkal addiktívabb: arra ugyanis az is pillanatok alatt rákap, aki korábban soha életében nem játszott még semmivel sem. Lejönni pedig azért is nehéz róla, mert a konkrétan mindenre megjelent: Vampire Survivorozhatunk konzolon, PC-n, Switchen és mobilon is, értsd: otthon, a munkahelyen, úton a melóba, és még a WC-n üldögélve is.

Egyáltalán nem csoda, hogy a Vampire Survivors akkora siker lett, amekkora, ami remek érzékkel reformálta meg a bullet hell műfaját, a játékmenetének pedig szinte minden eleme és aspektusa azt a célt szolgálja, hogy egyszerűen jó érzés legyen játszani vele, és abból még többet akarj. Igazából ezért is született meg: Luca „poncle” Galante valójában csak a régi Ultima-közösségnek szeretett volna egy jó játékot csinálni, amihez volt egy zseniális ötlete, ideje, és nagyjából 1100 fontja.

A Vampire Survivors sikeréről talán mindent elmond, hogy annak ellenére is elment belőle Steamen a becslések szerint körülbelül 7 millió, hogy 5 euróért adják – szemben a mobillal, ahol teljesen ingyenes. Szóval azonnal meg is jelentek a klónok, egyik jobb, másik rosszabb, de mind a VS népszerűségét próbálta meglovagolni – mérsékelt sikerrel. A random másolatoknál egészen biztosan jobban fog majd pörögni a Riot saját verziója,

ami majd 2 éves késéssel próbálja feldobni egy kicsit a LoL-t egy Vampire Survivors-féle játékmóddal.

Erről a Riot két fejlesztője, Selina Liu és Eduardo Cortejozo beszélt egy videóban, bár a fentieknél sokkal többet ők sem árultak el a PvE módról, csupán szépen körülírták, hogy egy Vampire Survivors-klónról van szó anélkül, hogy egyáltalán kimondták volna az inspirációs forrást: vagyis egyedül, vagy a barátainkkal folyamatosan özönlő hordák óceánjában kell minél tovább túlélnünk. Egy képet a játékmód korai verziójáról mutattak, ami konkrétan úgy nézett ki, mint Galante játéka, csak 3D-ben.

A League of Legends Vampire Survivors módja elméletileg néhány hónapon belül, valamikor a nyáron fog megérkezni.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

A McDonald’s megcsinálta az év reklámját: szagoltál már reklámtáblát?

Gábor János 2024.04.09. - Óriási reklámot villantott a McDonald's azzal, hogy nyílt, utcai kísérletben mutatta…

1 perc telt el azóta...

Ezek a Warzone legjobb fegyverei a Season 3 megérkezése után

2024.04.09. - December 6-án hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III első…

31 perc telt el azóta...

Imádják a felhasználók a Steam új, „hulla eltakarítós” játékát

2024.04.09. - Világéletemben imádtam a krimi történeteket. Sőt mi több egyszer még azzal a gondolattal…

58 perc telt el azóta...

MENNYI? Ekkora vagyont ér a 10 légértékesebb képregény a világon

Gábor János 2024.04.09. - A Superman első feltűnéséről szóló füzetecske nemrég minden eddigi rekordot megdöntött,…

2 óra telt el azóta...

A Saber igazgatója szerint a 70 dolláros játékok ki fognak halni

2024.04.09. - Korábban nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mennyire tesz jót a játékiparnak, az eladásoknak…

2 óra telt el azóta...

Ezek most a legjobb gamer egerek: a 8 ezres budgettől a wireless királyig

2024.04.09. - Az elmúlt hónapok során kiveséztük a fejhallgatókat és a billentyűzeteket is. Időszerű volt,…

3 óra telt el azóta...