Tech/Tudomány

Olyat láthatnak az amerikaiak, amit mi magyarok csak 2081-ben fogunk


Bódi Dániel

2024.03.27. – 1842. július 8-án egy egészen különös jelenségre figyelhetett fel a magyar népesség: egyszer csak eltűnt az égről a Nap, helyét egy sejtelmesen sötét korong foglalta el. Onnan lehetett tudni, hogy a napot nem lopták el, csupán az égi Döbrögi pocakjával kitakarta, hogy a korong mögött a napsugár próbált magának utat találni. Sokáig mindhiába, a Hold 4 perc és 5 másodpercig hajthatatlanul ellopta a showt, amit az akkori magyar kultúrélet, valamint az 1848-49-es magyar forradalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Petőfi Sándor is az első sorból élvezhetett.

A 19. század közepén viszont nem készültek még a teljes napfogyatkozásra úgy, mint 1999. augusztusában, amikor minden magyar kezébe nyomták a speciális Eclipse papírszemüvegeket, melyek sötétített „lencséjén” keresztül a Szombathely-Szeged sávban leginkább, de az egész országban nézhettük tátott szájjal azt a csodálatos és látványos eseményt, amilyenhez legközelebb csak 2081. szeptemberében lehet szerencséje a jövőbeli magyarságnak. Petőfi ugyanezt szabad szemmel szemlélte, szerencséjére nem vakult bele, bár nem rajta múlott. Egy négysorost is megihletett:

Szemfájásomkor
Teremtő isten! Szemeimre
A vakságot tán csak nem küldöd?
Mi lesz belőlem, hogy ha többé
Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!
(Petőfi Sándor)

Persze a világ egyes részeire vándorolva akár még előbb, még a mi életünkben is láthatunk teljes napfogyatkozást – legközelebb például 2024. április 8-án Mexikóban és az Amerikai Egyesült Államok egyes területein, ahol már most vadul készülnek a 4 és fél perces eseményre. És miért ne készülnének: legközelebb 21 év múlva lesz náluk hasonló, amivel bár beelőznek minket, cserébe a Magyarországról is követhető 2081-es teljes napfogyatkozás lesz 1844-től egészen 2726-ig a leghosszabb, amit a magyarok remélhetően még megélnek.

Te éltél már akkor, láttad az 1999-es teljes napfogyatkozást?

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Létrehoztak egy kamerát, ami képes 156 billió FPS-sel rögzíteni

2024.03.27. - Még mindig ott tart az általános technológia, hogy a legtöbb videojáték konzolokon képtelen…

14 perc telt el azóta...

Egérrel és billentyűzettel tolhatsz Xbox játékokat – így és ezeket

Gábor János 2024.03.27. - A Microsoft elérhetővé tette az Xbox Cloud Gaming egér- és billentyűzet-támogatásának…

14 perc telt el azóta...

Ezek a Warzone legjobb fegyverei a Season 3 megérkezése előtt

2024.03.27.  -December 6-án hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III első közös…

44 perc telt el azóta...

A Tencent állítólag ráfeküdt a Palworld-klónok gyártására

2024.03.27. - Az év elején a média figyelmét határozottan a Palworld megjelenése kötötte le. A…

1 óra telt el azóta...

Besétálhat bárki: 10 filmes étterem, ami a valóságban is létezik

Gábor János 2024.03.27. - A rajongók szeretik felkeresni kedvenc tévésorozataik vagy filmjeik helyszíneit, és különösen…

2 óra telt el azóta...

Ez a legnagyobb problémája a Boruto rajongóknak a mangával

2024.03.27. - Aki szerette a Naruto sorozatot, bizonyára belenézett már annak folytatásába is, ami a…

2 óra telt el azóta...