2024.03.20. – Manapság már minden a mesterséges intelligencia (MI), vagy ha úgy jobban tetszik, az AI (Artificial Intelligence) ural. Amikor 1984-ben megjelent A terminátor című James Cameron film, az emberiség kapott egy ízelítőt abból, hogy milyen lehet egy kor, amiben a gépek dominánsabbá válnak, mint az emberek. Hiszen ezek a masinák nem rendelkeznek érzelmekkel, mindent igyekeznek objektíven, racionálisan látni és végezni. Így viszont komolyabb morális zsákutcákba keveredhetnek, aminek mi, emberek ihatjuk meg a levét.
Nos, Terminátor ide, vagy oda, a tudósok csak nem álltak le a mesterséges intelligencia fejlesztésével, s ma már létezni is nehéz lenne nélkülük. Lassan már a böngészők is MI-vel lesznek felturbózva, ami még a mostaninál is komolyabb online függést eredményezhet. Ezek az algoritmusok ugyanis lekövethetik majd a szokásainkat, s így olyan tartalmakat kínálhatnak nekünk, amik az ízlésünknek megfelelő, a platformokat pedig így nehéz lesz elhagyni. De persze ez csak egy felhasználási formája a mesterséges intelligenciának, számtalan más szerepet is be tud tölteni, természetesen pozitív vonatkozásai is lehetnek.
Ilyen például a játékiparban történő felhasználása, ami ha jól van kivitelezve, még élőbbé, még szórakoztatóbbá teheti a játékokat. Sőt, bizonyos fejlesztési folyamatokat is felgyorsíthat, ugyanis, ha jól működik az AI, akár NPC-k dialógusait is megírathatjuk és „felmondathatjuk” vele. Ezzel az íróknak több idejük jut a fontosabb történetelemek kidolgozására.
A Ubisoft X-en osztott meg egy posztot, amiben bemutatták az első kísérleti, mesterséges intelligencia vezérelt NPC karakterüket. Az így megalkotott személy az MI-nek köszönhetően valós időben, nem előre megírt dialógusok alapján tud kommunikálni a játékossal. Így a Ubisoft mélyebb, érdekesebb játékélményt szeretne elérni.
S míg maga az ötlet tényleg lenyűgöző, a NEO NPC projekt igényel még némi finomhangolást, legalábbis a kommentelők így érzik. Több ember is negatív visszajelzéssel szolgált, sokuk véleménye szerint túl steril a mesterséges intelligencia kommunikációja, egyáltalán nem érződik „élőnek” a karakter. Persze másokat az borított ki, hogy ezzel is a munkaerőre fordított pénzen akar csak spórolni a Ubisoft, jobban örülnének, ha kreatívírókat alkalmaznának az érdekes dialógusok megteremtése érdekében.
Sajnos ha tetszik, ha nem, úgy tűnik a mesterséges intelligencia a jövő, nem csupán a médiában és a filmiparban, hanem a videojátékok-iparában is.
2024.03.20. - Teljesen megértem azokat, akik számolják az órákat, hiszen a PlayStation nagy sikerű sorozatának…
Bódi Dániel 2024.03.20. - Ha azt hitted, hogy már nem jöhet több KIHAGYHATATLAN tavaszi játékakció,…
2024.03.20. - Már régóta készül egy izgalmas Dark Souls 3 mod, amit nem is modnak,…
Gábor János 2024.03.20. - Ezt a nevet alighanem érdemes lesz megjegyezni: a PlaytronOS az ígéretek…
2024.03.20. - Ha szereted túlélő horrorjátékokat, akkor jobb ha tudod, hogy az Alone in the…
Gábor János 2024.03.20. - Az EA újabb játékkal bővítette az idén leállításra kerülő címeinek listáját.…