Gaming

Ha szereted a The Last of Us-t és a Subnauticát, akkor ezt a játékot imádni fogod


Bódi Dániel

2024.03.19. – Sokakat talán meglephet a címben szereplő játékok összepárosítása, pedig valójában abszolút adja magát: adott egy poszt-apokaliptikus világ, amiben felfedezhetjük a természet által egyre jobban visszahódított egykoron ember uralta környezetet, kalandozásunk közben pedig túl is kell élnünk a furcsa, ámbár kissé vaksi lények ellen. Mindeközben viszont mindenféle alapanyagot is össze kell guberálnunk, hogy megépíthessünk egy biztonságot nyújtó bázist, ahol egyre jobb és jobb eszközöket gyárthatunk magunknak, melyekkel aztán olyan még mélyebbre, még veszélyesebb, de értékesebb szajrét rejtő helyekre is eljuthatunk. A cél: helyrehozni a lezuhant űrhajót, és elhúzni a csíkot a bolygóról.

Piszok jól hangzik, de a legjobb, hogy „hamarosan” játszhatunk is vele!

Az „A Silent Desolation” nevű The Last of Us-Subnautica plusz Death Stranding hibridjáték francia fejlesztője eredetileg még februárban jelentette be a projektjét, aminek híre – közösségi média ide, vagy oda – szégyenszemre csak most ért ide, de igazából mindegy is, mert a megjelenés még odébb van. Már csak azért sem bízhatunk egy közeli debütálásban – még korai hozzáférésesben sem, mert egy totál egyemberes fejlesztés, ami sokkal, de sokkal többnek tűnik annál.

Persze az Unreal Engine 5 korába lépve ilyenen már aligha csodálkozunk el: a látvány elsőrangú, a játékmenet pedig a legjobbaktól lesi el a legjobbakat. A világot és jó néhány szerzetet egyértelműen a The Last of Us-t és a Death Strandinget imitálja, sőt, néhány mechanika is visszaköszön: például lesznek olyan ellenfelek, akiket csak egy speciális lámpával láthatunk egyáltalán. Az építés maga, vagy a túlélés még nem teljesen részletezett, de biztosan nem lesz annyira mély, mint a Subnauticában, ezért talán azok is jól szórakozhatnak majd vele, akik nem különösen kedvelik ezt a műfajt.

Különös egyveleg az „A Silent Desolation”, a koncepciója viszont annyira érdekes (még, ha kopírozott is), hogy minimum rá kell próbálni, hogy eldöntsük, jól sikerült-e a puding, vagy főzni kellett volna még egy kicsit. A fejlesztés állapotát egyébként a játék közösségi felületein (pl. Twitter) lehet nyomon követni, ahol az alkotó rendszeresen oszt meg mindenféle „behind the scenes” videót, új képet, vagy játékmenetet – ezzel is kicsit kimosva a szánkból a The Day Before scam állott ízét. Emellett Steamen már Kívánságlistára rakható, hogy ha nem is csüngnél rajta állandóan, de biztosan ne maradj le az egyszer valamikori megjelenéséről.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Mi van Pokémon?! – Saját manga adaptációt kaphat a Palworld

2024.03.19. - Az év elején a média figyelmét határozottan a Palworld megjelenése kötötte le. A…

28 perc telt el azóta...

Ez a 3 játék kikerül az Xbox Game Pass kínálatból – ne hagyd veszni őket!

Gábor János 2024.03.19. - Az Xbox Game Pass előfizetők - függetlenül attól, hogy Xbox konzolon…

28 perc telt el azóta...

Olcsóbb lehet a reklámmentes Facebook, de az EU szerint pénzt kérni is jogsértő

2024.03.19. - Talán emlékeztek rá, hogy a Meta tavaly vezette be szolgáltatásaiban az előfizetést, amiért…

58 perc telt el azóta...

Már kipróbálható a Sand Land, Toriyama mangájának játékadaptációja

2024.03.19. - Sajnos pár napja elveszítettük a világ egyik legnagyobb mangakáját, ám ez nem jelenti…

1 óra telt el azóta...

Minek nyelvet tanulni, mikor itt az AI? Még ne temesd a nyelvórákat!

Gábor János 2024.03.19. - A legelterjedtebb AI-k már ma is kb. száz nyelven „beszélnek” és…

2 óra telt el azóta...

Érdekes: 2024-ben eddig az 5 legrosszabb játékból 2 PS5 exkluzív

2024.03.19. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretem a PlayStation 5 exkluzív játékokat, de…

2 óra telt el azóta...