Call of Duty

Igazán ütős lett ez a a Warzone pisztoly: jobban aprít, mint a legtöbb SMG

2024.03.17. – Ha a Warzone fejlesztői átrendezik az éppen aktuális metát, az mindig teret nyithat egy kis felfedezésnek. Sokszor olyan fegyverek is napvilágra kerülnek ilyenkor, melyeket hosszú időre elfelejtett már a közösség. Ezt két dolog is előidézheti. Egyrészt ilyenkor reális eshetőség, hogy a többi fegyvert olyan szinten gyengítették a fejlesztők, hogy az idáig átlagos fegyver kitűnhet a tömegből. A másik lehetőség, hogy egy-egy attachment elképesztő módon erőssé válik olyan kategóriákban is, melyre a Call of Duty fejlesztői talán nem is gondoltak.

Ilyenkor jöhetnek képbe a top játékosok és a Warzone szakértői. Az elmúlt években kialakult egy olyan közösség a Warzone és MW III játékokban, mely dedikáltan a fegyverváltozásokkal, statisztikákkal foglalkozik. Azonnal a számokba vetik magukat a frissítések után, de az éles teszt sem maradhat el. Sok esetben a leírások nem egyeznek a valósággal, így valós körülmények között is meg kell vizsgálni a játékszereket. Úgy tűnik, hogy ezúttal is egy remek SMG alternatívára sikerült bukkanni, mely kis változatosságot hozhat el a szerverekre.

Jobban aprít ez a Warzone pisztoly, mint a legtöbb SMG

WhosImmortal a szokásos AR és SMG kategóriák helyett egy sokszor lenézett kategóriát is vizsgált. Míg Modern Warfare III Rankedben sokszor kötelező kellék egy-egy pisztoly, a Battle Royale meccseken sokkal kevésbé kapnak teret maguknak. Úgy tűnik, hogy ez hatalmas hiba. A Renetti pisztoly önmagában nem túl hatékony, de a JAK Feroity kiegészítővel felszerelve máris változnak az erőviszonyok. A fejlesztők az elmúlt időszakban buffolták a kit erejét, teljesen megállja a helyét egy SMG helyett is. Remek lehet olyan loadoutokban, ahol a játékos nem akar az Overkillre támaszkodni, hanem a szokásos Primary-Secondary eshetőséget veszi alapul.

  • Muzzle: Sonic Suppressor XS
  • Underbarrel: Kimura Seraphic vertical grip
  • Magazine: 30-round mag
  • Rear Grip: EXF Eclipsor Grip
  • Conversion Kit: JAK Ferocity

A fenti loadout a TTK Range-t terjeszti ki, de a szakértő szerint a Grip vagy az Underbarrel lecserélhető, ha inkább Optic-ot szeretnének a Warzone játékosok a fegyverre szerelni.

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Új hardveren dolgozott a Microsoft: napvilágra került egy rejtélyes SSD

2024.03.17. - A Microsoft igyekszik minél több szegmensben letenni a névjegyét. A szoftveres oldal mindenképp…

16 perc telt el azóta...

Ezért nem érkeztek meg időben a Counter-Strike 2 Major matricái

2024.03.17. - A Valve nem csak a skineket reformálta meg 2013-2014 környékén, de teljesen új…

31 perc telt el azóta...

14 év után hamarosan megjelenhet a világ legtöbb pénzből készülő játéka

Bódi Dániel 2024.03.17. - A címben elhangzottakat nem én állítom, hanem a Cloud Imperium Games…

41 perc telt el azóta...

A Call of Duty legújabb bugja teljesen tönkreteszi a meccseket

2024.03.17. - A Call of Duty Season 2 Reloaded frissítése március első napjaiban élesedett, egészen…

46 perc telt el azóta...

Ezért a 15 kiváló játékért most egyetlen forintot sem kell fizetned

Bódi Dániel 2024.03.17. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

5 óra telt el azóta...

Fura dolgokat művel a mobilod? – 5 gyanús jel, ami arról árulkodik, hogy bekaptál egy vírust

RP 2022. 10. 20. - Annak ellenére, hogy a Google Play és az iOS áruházában…

7 óra telt el azóta...