Tech/Tudomány

Óriási bajba került a PornHub, a Stripchat és sok más pornóoldal


Bódi Dániel

2024.03.08. – Nagy slamasztikába kerültek a legnagyobb pornóoldalak – köztük is főként a Pornhub, a Stipchat és az XVideos. A héten ugyanis a gyakorlatban is életbe lépett az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályának legszigorúbb szabályzata (DSA), aminek az összes havonta 45 millió felhasználót meghaladó óriásplatform és keresőmotor (VLOP) kötelezően meg kell feleljen.

A DSA értelmében például a Pornhubnak, a Stipchatnek és az XVideosnak mától kezdve hatékony rendszert kell bevezetniük, hogy az oldalukra kiskorúak ne léphessenek be, valamint átláthatóan és hatékonyan kell szűrniük a kiskorúakat és a valódi nemi erőszakokat megjelenítő tartalmakat is, amennyiben pedig bűncselekményt észlelnek, azt azonnal jelenteniük kell az illetékes hatóságoknak. Mindemellett

  • egyértelműbbé kell tenniük, hogy bizonyos típus tartalmakat miért ajánlanak,
  • minden belsős adatot meg kell osszanak az Európai Bizottsággal, a nemzeti hatóságokkal
  • a platformadatokat is elérhetővé kell tenniük az ellenőrzött kutatók számára
  • nyilvánosan elérhető hirdetési adattárat kell létrehozniuk
  • és sok más mellett évente egyszer egy független könyvvizsgálói ellenőrzésen kell átessenek.

A szabályra a platformoknak 4 hónapjuk volt felkészülni, most mégis hatalmas a fejvesztettség: az Apple nemes egyszerűséggel letiltotta az eszközein épp konkurens boltot indítani szándékozó Epic Games Store fejlesztői profilját, hiába kötelezi annak beengedésére az új törvény, most pedig a pornóoldalak tulajdonosai lobbiznának a DSA ellen. Szerintük ugyanis az ő platformjaikon 45 milliónál kevesebb felhasználó fordul meg havonta, ezért nem esnek bele a VLOP kalapba, ergo nem kell megfeleljenek – többek között – a fentieknek.

A Pornhub tulajdonosa, a kanadai székhelyű Aylo március 1-jén nyújtotta be a kifogását a luxembourgi székhelyű EU-s Törvényszékéhez, a legutóbbi 32 millió felhasználóról szóló mérésükre hivatkozva, de hasonlóképp tett a az XVideos üzemeltetője, a WebGroup Czech Republic, ahogyan a Technius, a Stripchat pornóstreaming-platform feltalálója is élt a fellebbezés lehetőségével. Az Európai Bizottság azonban kiáll a döntése mellett, miszerint a pornósoknak is meg kell felelnie a Microsoftot, a Google-t, az Apple-t, a YouTube-ot, TikTokot, Instagramot, Facebookot, Amazont is érintő szabálynak.

Amennyiben a leglátogatottabb pornóoldalak nem kerülnek ki a DSA szabályzata alól, amelynek később nem sikerül eleget tenniük, akkor akár a globális bevételük 6 százalékával is megbüntethetik őket. A platformoktól április 20-ig részletes terveket várnak arról, hogy miként korlátozzák az olyan főbb kockázatokat, mint a nők elleni erőszak és a kiskorúak védelme. Egyetlen kibúvó, ha beszüntetik az európai tevékenységet.

via – BBC, Európai Bizottság

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Olyan gyönyörű lett az első Watch Dogs, hogy pár mai címet is szégyenben hagy

Bódi Dániel 2024.03.08. - Két és fél hónap híján 10 éve kaptuk történelme talán legnagyobb…

1 óra telt el azóta...

Hatméteres Transformers-szobor készül a Mélyfúró utcába

2024.03.08. - Amióta létezik science fiction (röviden sci-fi), az emberek hatalmas robotokról fantáziálnak. Hogy ennek…

2 óra telt el azóta...

Hivatalos: nem kell sokat várni a Hogwarts Legacy ingyenes frissítésére

Gábor János 2024.03.08. - A Hogwarts Legacy fejlesztője, az Avalanche Software bevallottan azért kezdett el…

3 óra telt el azóta...

Sok ajándékkal készül a Call of Duty rajongóknak a CDL – Így szerezd meg

2024.03.08. – A Modern Warfare III és Warzone rajongók kiemelten várták január tizenhetedikét. Nem véletlenül,…

3 óra telt el azóta...

Ha van Game Pass előfizetésed, mostantól új módon streamelheted a játékokat

2024.03.08. - A Microsoft elmélyíti kapcsolatait az ukrán Boosteroid cloud gamingre szakosodott céggel. A mai…

3 óra telt el azóta...

Búcsú Akira Toriyamától – A legendás Dragon Ball atyja és öröksége

Gábor János 2024.03.08. - Mint írtuk, az élete 68. évében elhunyt Akira Toriyama halálhírét a…

4 óra telt el azóta...