Gaming

Olyan gyönyörű lett az első Watch Dogs, hogy pár mai címet is szégyenben hagy


Bódi Dániel

2024.03.08. – Két és fél hónap híján 10 éve kaptuk történelme talán legnagyobb hazugságán a Ubisoftot, ami a nyílt világú játékok műfajának megreformálását, a játék-film-valóság határainak elmosódását ígérte a Watch Dogs-szal. Grandiózus, élettel teli és reaktív világot, hihetetlenül mély, lehetőségekkel teli és szerteágazó játékmenetet, rommá hackelhető mindent, valamint korábban sosem látott látványvilágot festettek szemeink elé az előzetesekkel – melyekről a megjelenéskor derült csak ki, hogy ordas nagy hazugságok.

Hatalmas kár a Watch Dogs-ért, hiszen egyáltalán nem volt egy tragikus, de még csak egy rossz játék sem. Persze köszönő viszonyban sem volt a francia kiadó túlpörgött marketingeseinek kamujaival, de közel sem volt annyira drámai a helyzet, mint ahogy jogos csalódottságukban oly sokan megélték, leírták, kommunikálták. A világ közel sem volt olyan élő, a grafikát is jelentősen lebutították az előzetesekhez képest, és bár a nyílt világ valóban nagy és tartalommal teli, de nagyon hamar önismétlővé vált. Mint a legtöbb Ubi-játék.

A Watch Dogs-ot az idő múlásával nem a nosztalgia, sokkal inkább a lelkes modderek szépítették meg. Bár tartalmilag pontosan ugyanaz a program, ami 2014-ben megjelent, de grafikailag sikerült még annál is sokkal jobbá tenniük, mint amilyennek a félrevezető előzetesekben ígérték. 10 év alatt nyilván elég sok ilyen mod született, én mégis a Digital Dreams összeállítását javaslom fogyasztásra, melyeket általában gondosan válogatott csomagokban szokott a játékosok elé tárni.

A kifejezetten látványorientált modder általában a YouTube-on mutatja be a projektjeit, melyeket sok esetben évekig gondoz: a Watch Dogs is ilyen, melyhez már régóta szállítja a jobbnál jobb grafikai pimpeléseket. Bár a játék szépítése bizonyára nem ért még véget, a legtöbben a 2024 elején prezentált állapotokkal már bőven ki tudnak egyezni, sőt, a DD-mod olyan látványossá varázsolja az első Watch Dogs etapot, hogy ha ma ebben a formában megjelenne, akkor simán kenterbe vágna jó néhány mai AAA-s produkciót is.

 

A DD grafikai modcsomagjait egyébként a Patreonon lehet megtalálni, és némi kávépénzért cserébe letölteni. A játékot magát a Steamen lelheted meg, akciósan általában 2-3000 forintért már el lehet vinni – de a moddolt verzióhoz értelemszerűen magasabb gépigénynek kell megfelelni, mint amit a boltban feltüntetnek.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Hatméteres Transformers-szobor készül a Mélyfúró utcába

2024.03.08. - Amióta létezik science fiction (röviden sci-fi), az emberek hatalmas robotokról fantáziálnak. Hogy ennek…

1 óra telt el azóta...

Hivatalos: nem kell sokat várni a Hogwarts Legacy ingyenes frissítésére

Gábor János 2024.03.08. - A Hogwarts Legacy fejlesztője, az Avalanche Software bevallottan azért kezdett el…

1 óra telt el azóta...

Sok ajándékkal készül a Call of Duty rajongóknak a CDL – Így szerezd meg

2024.03.08. – A Modern Warfare III és Warzone rajongók kiemelten várták január tizenhetedikét. Nem véletlenül,…

2 óra telt el azóta...

Ha van Game Pass előfizetésed, mostantól új módon streamelheted a játékokat

2024.03.08. - A Microsoft elmélyíti kapcsolatait az ukrán Boosteroid cloud gamingre szakosodott céggel. A mai…

2 óra telt el azóta...

Búcsú Akira Toriyamától – A legendás Dragon Ball atyja és öröksége

Gábor János 2024.03.08. - Mint írtuk, az élete 68. évében elhunyt Akira Toriyama halálhírét a…

3 óra telt el azóta...

Megjelent a 14 éves magyar srác online shooter játéka, a Warbyte: Operation Falcon

2024.03.08. - Még tavaly előtt számoltunk be róla, hogy egy magyar srác nagy fába vágta…

3 óra telt el azóta...