Tech/Tudomány

Megújult az egyik legjobb budget CPU hűtő, kihagyhatatlan áron adják

2024.03.05. – Az elmúlt időszakban már felmerült az Arctic neve a Leet.hu hasábjain. Nem véletlenül, hiszen februárban közel 5 évnyi várakozás után megérkezett a Liquid Freezer széria új generációja, mely a hármas számozást kapta meg. Több szinten is fejlődött az AiO hűtő, miközben az első hónapokban szinte olcsóbban hozzá lehet jutni, mint a korábbi változatokhoz. Az első példányok már megérkeztek a teszterekhez, felhasználókhoz is, a tapasztalatok többnyire nagyon pozitívak. Az azonban vitathatatlan, hogy nem mindenkinek van szüksége combos lég vagy AiO hűtésre.

Az Arctic korábban is remekelt a „budget” léghűtős kategóriában, az ár-érték arány azokban az esetekben is átlag feletti volt. Ide sorolhatjuk a Freezer 33, 34 és 35 szériákat, melyek azóta is rengeteg felhasználó gépében teljesítenek szolgálatot. A cég azonban úgy döntött, hogy ideje új szintre emelni ezt a szériát is. Az Arctic Freezer a soron következő, 36-os számozású CPU hűtőit március ötödikén jelentette be. Ahogy sejteni lehetett, a születésnapi akciók ezekre a termékekre is érvényesek lesznek majd.

Kihagyhatatlan vétel lehet az Arctic Freezer 36 az alsó(bb) kategóriában

Freezer 36 CPU hűtő teljesítménye

Az Arctic rögtön egy erődemonstrációval kezdett, jól látható a fenti képen, hogy akár 200 wattos i7-es egységeket is képes megzabolázni a kis hűtő. Nem csak az elődöknél teljesít jobban, de a Deepcool és BeQuiet! egyes, drágább egységeit is maga mögé utasítja. Ezúttal is több változatban érhető el a hűtő, a fekete, fehér színeken át az ARGB variánsig. A legjobb hírt azonban még nem is mondtuk: közel fél áron vihető haza néhány hétig a hűtő!

Az alábbi árcédulákra lehet készülni:

  • Freezer 36 A-RGB (White) – 48.99€ helyett 25.96€
  • Freezer 36 A-RGB (Black) – 47.99€ helyett 24.95€
  • Freezer 36 (Black) – 37.99 € helyett 20.51€
  • Freezer 36 – 32.99€ helyett 19.13€
  • Freezer 36 CO – 34.99€ helyett 20.64€

Bizony, a legolcsóbb modelleket 8000 forint alatti összegnek megfelelő euróért lehet bezsebelni az Arctic boltjában. A szállításért sem kérnek el 5-6 eurónál többet, mely nem sokkal drágább, mint a hazai futárszolgálatok árazása. A konkurencia gyengébb modelljei ezeknél érezhetően többet kóstálnak. Egyedüli hátrányként csak a „régebbi” foglalatok támogatásának hiányát lehet felróni, ezt is csupán az Intel esetében. Az LGA1700 és a jövőbeli LGA1851 foglalat tulajdonosai azonban gondtalanul felszerelhetik a hűtőt, csakúgy, mint az AM4 és AM5 tulajdonosok. Az akció hazánkban is elérhető, így mindenképp érdemes lehet átnézni a felhozatalt. A promóció papíron májusig tart, ám a készletek gyorsan kiürülhetnek.

Forrás: TPU

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Ideje készülni a kardozásra: így oldhatod fel a Call of Duty új fegyvereit

2023.03.05. - Március 6-án, magyar idő szerint az esti órákban élesednek a Warzone és a…

13 perc telt el azóta...

Már nem kell sokat várni a Sárkányok háza 2. évadára – ekkor rajtol

Gábor János 2024.03.05. - Már csak pár röpke hónap és nézhetjük tovább a nagyon szőke,…

2 óra telt el azóta...

Jobb így nekünk? – Ilyen lehetett volna Zack Snyder Star Wars projektje

2024.03.05. - Amikor kiderült, hogy új Star Wars filmtrilógia készül, mindenki odáig meg vissza volt…

2 óra telt el azóta...

Globálisan LEÁLLT a Facebook, nem nálad van a hiba!

2024.03.05. - Update: Úgy tűnik, hogy a szolgáltatás március 5-én, délután 5 óra után helyreállt!…

3 óra telt el azóta...

Igazi ajándékesőre készülhetnek a Call of Duty játékosok márciusban

2023.03.05. - A Warzone Season 2 Reloaded március 6-án érkezik meg a szerverekre, magyar idő…

3 óra telt el azóta...

Olyan akku készült, amivel 5 perc alatt feltölthető egy elektromos autó

2024.03.05. - Az elektromos autó, vagy ha úgy jobban tetszik villanyautó egy villanymotorral működő autó.…

3 óra telt el azóta...