Tech/Tudomány

Tudtad, hogy volt olyan PlayStation 2, ami úgy nézett ki, mint egy autó?

2024.03.04. – Akinek annak idején, még a megjelenéskor volt olyan szerencséje, hogy vegyen egy PlayStation 2-t, jól tudja, hogy a konzol milyen sok játékélményt tudott kínálni. Megértem, ha egy-egy játékos szobájában még mindig féltve őrzött kincs a kicsike, hiszen még ma is hatalmas eszmei értéke van. Nem sokan vannak azonban azok, akik a konzol egyedi verzióit őrizhetik a polcon. Nos, valakinek van egy olyan, ami úgy néz ki, mint egy autó.

Egy játékos nemrég egy hihetetlen egyedi PlayStation 2 konzolt mutatott be, amit kifejezetten a Need for Speed: Most Wanted miatt terveztek. A Need for Speed a PS2 egyik alapjátéka volt, az alábbi változat pedig bizonyára mindenkinek nagyon kéne, még most is. A képen látható konzol tehát egy egyedi, autóalakú PlayStation 2, amit a Need for Speed: Most Wanted promóciójához használtak. A kicsikét a Spiritplayers készítette, és a németországi Leipzig Games Convention kiállításon egyfajta bemutatódarabként szolgált. A konzol bekapcsolásához egy kis autókulcsot használtak, a lemezolvasó pedig a motorháztető alatt kapott helyet. Ebből a konzolból sajnos azonban csak egyetlen darab készült.

Ultra Rare Playstation 2 NFS Most Wanted Edition
byu/LTRace inplaystation

PlayStation retro

Amint látható, a konzol mellé nem csak 2 autókulcs is járt, de a kontrollerek is megkapták az NFS mintát. Igen, ahogy a Reddit képeken látszik, a konzol még ma is tökéletes működik és használható. Amúgy nagyon érdekes, hogy a PlayStation 2 és PS2 játékok ma reneszánszukat élik. Mivel a konzolhoz számtalan nagy sikerű játék készült, a Sony igyekszik ezeket elérhetővé tenni a PS Plus szolgáltatásban. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg klasszikus játékhoz készült már remaster és remake változat. A PlayStation 2 hihetetlen sikert ért el, és sokan még mindig minden idők egyik legjobb videojáték-konzoljának tartják. Te is?

Ezt láttad?

 

DV

Korábbi cikkek

Ilyen egy átlagos gamer PC 2024 márciusában – Ismét borult minden?

2024.03.04. - Manapság, amikor a videokártya és hardver piac már egy ideje helyreállt, sokszor előkerül…

19 perc telt el azóta...

Ingyen osztogatnak egy jópofa sci-fi stratégiát a Steamen

2024.03.04. - Amikor ingyen játékokról van szó, a legtöbbeknek a GoG, illetve az Epic Games…

49 perc telt el azóta...

Megtalálták a The Last of Us 2. évadának újabb főbb karaktereit – íme az Abby csapat

Bódi Dániel 2024.03.04. - Míg a The Last of Us játéksorozat első felvonása inkább a…

1 óra telt el azóta...

Kamumentes FPS-játékokat ígér a volt Call of Duty fejlesztő új stúdiója

2024.03.04. - Mit szólnál egy olyan online lövöldözős játékhoz, amiben nincs battle pass, nem kell…

3 óra telt el azóta...

Már AI vírus is van – elég pusztító következményei lehetnek

Gábor János 2024.03.04. - Az új, AI-alapú és mindenki számára hozzáférhető nyelvi modellekkel szerkesztett vírus…

4 óra telt el azóta...

Hiába a felbontás-huszárkodás, a játékosok kis részének van 1440p monitorja

2024.03.04. - Érdekes, hogy a játékosok körében az utóbbi években a játékmenetnél sokkal fontosabbá váltak…

5 óra telt el azóta...