Gaming

Kratos a Ragnarök után a GTA V-be ugrott be NPC-ket ölni


Bódi Dániel

2024.03.04. – Lassan nincs olyan akármibármi, ami ne lenne benne a GTA V-ben. Persze nem gyárilag, hanem a modderek jóvoltából, akik az elmúlt 10 évben a legelborultabb ötleteikkel töltötték meg a Rockstar játékát, így akinek ahhoz van kedve, Supermanként röpködheti körbe Los Santost, vívhat nindzsa-háborút a Naruto szereplőivel, játszhatja el a Matrixot Neót irányítva, zúzhatja szét a várost Hulkkal, oszthatja a pofonokat Sitamával, alakulhatunk SSJ-be Gokuval, terrorizálhatja a népet a Mad Max járműveivel, és így tovább egészen a végtelenségig.

Hamarosan pedig a görög és a skandináv istengyilkos, a Ragnarök után vélhetően látványosan unatkozó Kratos is San Andreas felé veszi az irány – de ezúttal nem a leghatalmasabbak, hanem a pórnép vérét fogja ontani. Legalábbis más elfoglaltságot aligha tudnánk elképzelni a spártai félistennek Los Santosban, akinek egyébként nem ez lesz az első érkezése a GTA-ba. Igazából már évek óta léteznek olyan modok, melyekkel a játékba implementálhatjuk a God of War-sorozat fehérre mázolt marcona kopasz főhősét, a JulioNIB névre hallgató modder azonban nem csak a kinézetét, hanem a jellegzetes mozdulatait, valamint a Káosz pengéit is gétéásítja.

A Kratos mod a God of War 3-at veszi alapul, vagyis az ott látható karaktermodellt és animációkat veszi alapul, melyek egy jelentős részét már a mod korai állapotában is remekül működnek. Bár ez a Kratos nem az a Kratos, a hasonlóság egészen megdöbbentő: a pengéket úgy forgatja, ahogy kell, a mozgás, a kitérés, a hangok mind-mind kiválóan imitálja az antihőst.

 

Üröm az örömben, hogy nyilvánosan és ingyenesen letölthetővé csak később, amikor elkészül fog válni, addig pedig csak JulioNIB tevékenységét a Patreonon támogatók érhetik el. Akit érdekel az ilyesmi, annak érdemes lehet ránéznie a Patreonjára, a modder ugyanis nem csak ezt a fajta Kratost, hanem a soft-rebootolt verzióját is megcsinálta, méghozzá a Ragnarök Thorjával, akit szintén irányíthatunk – vagy akár egymásnak is ereszthetjük őket. De akadnak másfajta modjai is: mint a Godzillás, a King Kongos, a Marvel Thoros, akiket hasonló részletességgel ültetett a GTA V-be.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Már egy 2013-as TP-LINK wifi routeren is elfut a GTA: Vice City

Bódi Dániel 2024.03.04. - Miért hívják a gamer routereket gamer routereknek, ha egyik sem képes…

2 óra telt el azóta...

Új fegyvereket, rengeteg skint és újdonságot hoz el a COD nagy frissítése

2024.03.04. - Ahogy arra számítani lehetett, március negyedikén sem tétlenkedtek az Activision munkatársai. A Warzone…

3 óra telt el azóta...

Fél év után tisztult a kép, ezeket a CS:GO rangokat takarja a CS2 Rating

2024.03.04. – A Valve 2023 márciusában leplezte le a Counter-Strike éra következő címét. A játék…

3 óra telt el azóta...

Végre szakít az ósdi kinézettel az olcsó iPhone: ilyen lehet az SE 4

2024.03.04. - Az Apple 2016-ban mutatta be az első „SE” készülékét. Ekkor gyakorlatilag egy iPhone…

3 óra telt el azóta...

Brutál jó áron adják az egyik legszebb fehér gépházat, de nem árt sietned

2024.03.04. - Ha valaki teljesen nulláról szeretne összeállítani egy új számítógépet, akkor bizony nincs könnyű…

4 óra telt el azóta...

Ez a Warzone LMG lehet az elkövetkezendő időszak nagy sztárja

2024.03.04. - A Warzone elmúlt éráiban szinte minden fegyverkategóriának juthatott reflektorfény. Előfordult, hogy egy Battle…

4 óra telt el azóta...