Gaming

Bemutatkozott a Terminátor-rajongók álomjátéka, a Terminator: Survivors


Bódi Dániel

2024.03.01. – Egy kicsit azért többet vártunk a Nacon Connect eseményétől, amin utolsóként a vállalat egyik legnagyobb és legambiciózusabb projektjét, a Terminátor-rajongók álomjátékának ígérkező Terminator: Survivorst mutatták be a nézőközönségnek.

Már a cím is új, hiszen korábban még ezt sem tudhattuk, de szerencsére ennél azért többet is megtudunk a gyilkos robotokat a játékosokra szabadító nyílt világú túlélőjátékról. Igaz, sok minden még így is kérdőjeles: játékmenetet például még mindig nem mutattak, pedig a tervek szerint idén októberben a Steamen már fejest ugorhatunk a korai hozzáféréses verzióba is.

Ember embernek terminátora

 

A Terminator: Survivors bár egy klasszikus belső nézetes – FPS – túlélőjáték lesz, de a Nacon Studio Milan fejlesztője, Marco Ponte szerint nagy hangsúly fektetnek a történetre is, ami közvetlenül a Skynet-apokalipszis kitörése, az ítélet napja után pár évvel 2009-ben játszódik. Mivel a John Connor vezette össznépi ellenállás még nem öntött formát, a játékos dolga a gyilkos robotok elleni túlélés mellett egy túlélőkből álló csoport menedzselése lesz, aminek otthont az a bázis ad, amit nekünk kell felépítenünk és fejlesztgetnünk a hatalmas nyílt világban guberált és más módokon megszerzett cuccokból. Ezt azonban nem csak az embervadász terminátorok, hanem más humán túlélők is nehezíteni fogják, akik a világ összeomlását inkább Mad Maxi módokon próbálják átvészelni.

A fejlesztők elmondásuk szerint egy olyan világot fognak megmutatni a rajongóknak, amit még sosem láthattak, egy olyan környezetben, ami abszolút egyedülálló a Terminátor-univerzumban. Az újítási szándék azonban néha találkozni fog némi fan service-szel is: a kalandozásaink során bizony összefuthatunk majd a filmekből is ismerős karakterekkel. Hogy pontosan kikről lehet szó, azt még nem tudni, de egy vendégszerepet szinte biztosra vehetünk: Arnold Schwarzenegger fizimiskáját valószínűleg itt is fel fog majd bukkanni. Amit még megtudtunk, hogy a Terminator: Survivorst teljesen egyedül és a barátainkkal együtt, kooperatív módban is játszhatjuk.

Minden idők egyik, ha épp nem A legambiciózusabb Terminátor-játéka október 14-től válik játszhatóvá a PC-s játékosok számára a Steam korai hozzáféréses programjában, a végleges verzió megjelenéséről azonban semmit sem tudni – valószínűleg valamikor 2025-ben számíthatunk rá, amellyel egy időben konzolokra, PS5-re és Xbox Series X|S-re is megérkezik.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Brutális erődemonstrációra készül az RTX 5090, ennyivel lesz gyorsabb

2023.03.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberében mutatta be a legújabb generációját, mely az Ada Lovelace…

1 óra telt el azóta...

Célegyenesben, vagy bajban a GTA VI? Nagy változások a Rockstarnál

Gábor János 2024.03.01. - Egy új jelentés azt állítja, hogy a Rockstar Games már a…

2 óra telt el azóta...

Máris kihívót kapott az Apple App Store: ez tudja majd a Setapp

2023.03.01. - 2024 márciusának elején minden Apple felhasználó az iOS 17.4 érkezését várja. Az Apple…

3 óra telt el azóta...

Legközelebb ezt a szuperlendületes, új partijátékot adja ingyen az Epic

Gábor János 2024.03.01. - Szuperjó szórakozást, izgalmas ökörködést és lendületes csatákat tartogat neked és a…

4 óra telt el azóta...

Ha imádtad a Heroes III-at, akkor erről az ingyen játékról le ne maradj!

Bódi Dániel 2024.02.29. - Ha te is imádod és máig visszasírod a - minden idők…

16 óra telt el azóta...

Eddig sem volt rossz ez a Warzone SMG, de most már egyenesen OP

2024.02.29. - Jelenleg a Warzone Season 2 féltávjánál járunk, március első napjaira várhatjuk a Reloaded…

17 óra telt el azóta...