League of Legends

Itt az ideje fejleszteni a League of Legends egyik alapelemén

2024.02.29. – A League of Legends, vagy ahogy azt manapság a köznyelvben használják „LoL”, a világ egyik legsikeresebb videojátéka. Ugyan az a helyzet a Riot Games MOBA-jával, mint a Fortnite Battle Royaleal, teljesen mindegy, hogy szeretjük-e, el kell ismerni, hatalmas hatással volt a piac alakulására. Nagyon kevés olyan játékról tudni, ami ennyi idő után is sikeres és érdekes tudott maradni. A LoL már 2019. óta elérhető, s nem úgy tűnik, hogy egyhamar le akarna állni. Az állandó tartalomfrissítések, na meg a dübörgő esport szakág még hosszú-hosszú élettartamot jósol a Riot játékának.

Viszont az a baj, hogy egy ilyen állandóan bővülő játékot nagyon nehéz karbantartani. És itt most karbantartás alatt nem feltétlenül a bugokra és egyéb játékhibákra gondolok. Lassan majd’ 170 játszható karakter található a LoL-ban, ami egy részről zseniális, más részről viszont kényelmetlen. A fejlesztőknek legalábbis biztosan, akiknek hónapról hónapra meg kell találniuk az aranyközéputat annak érdekében, hogy helyén legyen a játék egyensúlya. Ne legyenek kiugróan erős karakterek, de olyan bajnokkal sem kellene találkozni, ami olyan rosszul teljesít, hogy senki sem játssza.

Ezért a munkáért felelős az úgynevezett Balance Team, akik állandóan azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen jellegű problémák. Ám ennyi karakter esetében ez egy közel lehetetlen küldetés.

Itt az ideje változtatni

A League of Legends közösség abban egyetért, hogy bizony nem szégyen néha „lenyúlni” dolgokat a riválisoktól. A Dota 2-ben jelenleg 120+ hős érhető el, ám minden meccsen van lehetőség tiltani ezek közül 16-ot. Ezzel szemben a LoL-ban 165+ karakterre csak 10 tiltás jut.

A LoL közösség Redditen többször arról indított vitát, érdemes lenne-e megnövelni a tiltások számát annak érdekében, hogy sokszínűbb, na meg kiegyensúlyozottabbnak tűnő meccsek szülessenek. A posztok alatti kommentek túlnyomó többsége szívesen fogadnának hasonló bővítést, pláne, hogy egyszer már történt ilyesmi a játékban.

A League of Legends első pár szezonjában még csak a csapatok 3-3 bajnokot tiltottak, ezt később megnövelte 5-5-re a Riot Games. Ha a fejlesztők nyitnának egy ilyen irányba és a Dota 2 rendszerét élesítenék, csapatonként 8-8 tiltás jutna, ami bizony szignifikánsan megdobhatná a játékélményt.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

10 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

10 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

10 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

11 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

11 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

12 óra telt el azóta...