Gaming

Na így kellett volna kinéznie a hivatalos definitív GTA: San Andreasnak


Bódi Dániel

2024.02.27. – Egészen nevetségesnek találom azt a modern játékipari jelenséget, hogy egy-egy játékot, amit eredetileg súlyos dollármilliókból egy óriási kiadó támogatásával fejlesztettek, a moddereknek kell befejezniük. A legbosszantóbb az egészben, hogy a fejlesztők és a kiadók részéről sokszor még az akarás sincs meg erre, nemhogy a törekvés, sőt, néhányan – mint egy játék ügyeletes gonosza – ott próbálják meg kirúgni a legnagyobb rajongóikból álló modder csapatok bokáját, ahol csak tudják.

Ebben nagy példát mutat a Grand Theft Auto-sorozatot is kiadó Take Two, ami közvetlenül a definitívnek csúfolt klasszikus trilógiát tartalmazó remaster kiadás megjelenése előtt fenyegette perrel az eredeti játékokat szabadidejükben megszépítő moddereket. Aztán persze rendesen falnak szaladtak a Groove Street Games Unreal Engien 5-ös tákolmányával, melyen ugyan a megjelenés után is kénytelenek voltak tovább dolgozni, de csoda ezután sem történt – mindenki jobban teszi, ha inkább az eredetit veszi elő egy kis nosztalgiázásra.

Szerencsétlenségünkre azonban azokat a Take Two mindenhonnan eltüntette, így az eredeti GTA III, Vice City és San Andreas azok kizárólagosságává vált, akik még a purgálásuk előtt megvették őket. Mindenki más már csak a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Editionre költheti a pénzét. Szerencsénkre azonban itt vannak a tántoríthatatlan modderek, akik azóta ezt a borzalmas átiratot is kezelésbe vették, hogy elkészítsék belőle azt, amit a fejlesztőknek és a kiadónak kellett volna.

Pont egy ilyen modder a flames per second 🔥 néven a YouTube-on is tevékenykedő alkotó-rajongó, aki több ízben is bemutatja, hogyan kellett volna festenie az idén 20 éves San Andreas hivatalos remasterelésének. A modder egyrészt megcsinálta a sokak által legjobbnak tartott GTA-t a GTA V-öt felhasználva – ehhez pályamodot, karakter- és járműmodokat, valamint az eredetihez legközelebb álló látványt varázsoló grafikai modot is igénybe vett. Az eredmény – bár közel sem hibátlan – nem csak meggyőző, de sokkal látványosabb is, mint a hivatalos UE5-ös verzió. És hozzá kell tenni, hogy mindezt nem egy csapatnyi fizetett, hivatásos fejlesztő csinálta, hanem egy szimpla mezei modder, ergo valószínűleg ugyanez a stúdióban dolgozó kollégáknak is sikerülhetett volna.

Aztán ott a „definitív” GTA: San Andreas „definitivizálása”

A fenti bemutató nyilván érdekes, és biztosan sokan örülnének egy ilyen revíziónak is, de sajnos sosem fogunk vele játszani. Egyrészt, mert a modder nem részletezte, hogyan készítette, nem osztott meg egy terjedelmes modlistát arról, hogyan lehetne ugyanezt reprodukálni, másrészt, még ha meg is tette volna, a T2 túlbuzgó jogi osztálya azonnal lecsapott volna rá, harmadrészt pedig a Rockstar ilyet egészen biztosan nem fog csinálni, de még mást sem bíznak meg a melóval. Így be kell érnünk a definitív San Andreas modokkal tökéletesített verziójával, aminél többre talán nincs is szükségünk.

Flames per second 🔥 ugyanis azzal is kiváló – bár szintén nem hibamentes – munkát végzett. Aki tehát nem elégszik meg azzal, amit a pénzéért The Definitive Edition címen kap, az mindenképp nézzen fel a modder Discord-szerverére, ahol mindent is megtalál a San Andreas megszépítésére (linket a videó leírásában találsz). A modokon állítólag folyamatosan dolgoznak, így a pop up, textúra, valamint más bugok valószínűleg javítva lesznek.

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

4 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…

4 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

5 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

5 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

7 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

8 óra telt el azóta...