Tech/Tudomány

Több szintű javulást hoz az új Nvidia driver, most sem érdemes kihagyni

2024.02.24. – Az Nvidia és az AMD az elmúlt hónapokban több szinten is fejlesztette a drivereket. A legtöbb esetben a játéktámogatások kiterjesztése volt a fő szempont, ám új funkcióknak sem lettünk híján. 2023 során megérkezett az RTX Video Super Resolution, 2024-re pedig az AMD is hasonló tudással bővítette az illesztőprogramjait. Manapság gyakorlatilag lényegtelen, hogy melyik cég terméke mellett tesszük le a voksunkat, hasonlóan gazdag szoftvercsomagot kapunk. Néhány megoldás az egyik oldalon kifinomultabb, néhány megoldás pedig a másikon.

Az Nvidia legutóbb február első napjaiban adott ki egy hotfix jellegű frissítést. Többen is mikro-akadásokról, FPS dropokról, röccenésekről számoltak be az elmúlt időszakban. A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem csak játékok alatt produkálta ezt a rendszer, hanem olyan egyszerű feladatok közben is, mint például a böngészés. Sokan a Windows frissítéseket kezdték el hibáztatni, ám mint az mostanra kiderült, a GeForce drivert okolhatjuk ezekért is. A február 22-én megérkezett, hivatalos driver már tartalmazza ezeket a javításokat, így ha eddig nem is raktad fel az extra frissítést, mostantól élvezheted azokat az előnyöket is. A lista azonban itt még nem ér véget.

Ezeket javítja a friss Nvidia Driver

A driver az 551.61 nevet kapta a fejlesztőktől. Ezúttal is több játéktámogatással bővül a repertoár, de idegesítő hibákat is javított a cég:

  • A Rainbow Six Siege játékosoknak többé nem kell tartania stabilitási gondoktól Vulkan API-n
  • Nightingale DLSS 3 támogatással bővült
  • A Chrome / Edge böngészőben javult az SDR videók lejátszása, ha a HDR mód engedélyezve van
  • Több szinten is javult az általános HDR támogatás is
  • Az Adobe Substance 3D alkalmazással kapcsolatos hibákat is sikerült javítani

A fentieken kívül élesedett egy új Nvidia App is, ám egyelőre csak béta verzióban érhető el és nem a driver része. A közel 15 éves, korábbi panelt cserélik le a fejlesztők, egy jóval gyorsabb és okosabb felületre. Nagy eséllyel néhány hónapon belül ez kerülhet az éles ágba is, addig pedig különálló alkalmazásként próbálgathatják a játékosok. Az elkövetkezendő napokban részletesen is bemutatjuk az applikációt.

Az új Nvidia drivert ide kattintva töltheted le az Nvidia APP béta verzióját pedig >ITT< érheted el.

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

3 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

4 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

4 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

16 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

17 óra telt el azóta...